2019. december 30., hétfő

EGYRE TÖBB A FEJLESZTÉSRE SZORULÓ DIÁK, MIKÖZBEN NINCS ELÉG GYÓGYPEDAGÓGUS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2019.12.29.


Gyorsabban nő a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, mint az őket segítő szakembereké.

Jelenleg mintegy 9,7 ezer gyógypedagógus, logopédus, konduktor dolgozik a hazai köznevelésben – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a 2019/2020-as tanévre vonatkozó gyorstájékoztatójában. Ez csökkenést jelent, tavaly év végén ugyanis valamivel több mint 10 ezer szakembert foglalkoztattak ezen a területen. 

Ezzel szemben tovább emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekek száma – ez már a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból derült ki. Idén mintegy 2,3 ezerrel több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mintegy egy évvel korábban, számuk 93,8 ezerre emelkedett. Közülük 10,3 ezren integrált óvodai nevelésben részesülnek, illetve gyógypedagógiai intézményben nevelnek. Általános iskolába 56,5 ezer SNI-s diák jár. 

Az ellátásban egyre nagyobb gondot okoz, hogy gyorsabban nő az SNI-s diákok száma, mint az őket fejlesztő, segítő szakembereké. A szakemberhiányt jelzi az is, hogy egyre kevesebben tudnak részt venni gyógypedagógiai nevelésben: míg a 2010/2011-es tanévben 19,5 ezer tanuló részesült gyógypedagógiai oktatásban, a 2018/2019-es tanévben 16 ezer. 

A pedagógiai szakszolgálatokhoz viszont egyre többen fordulnak: az Emmi adatai szerint a 2018/2019-es év során 501,1 ezer gyermeket, tanulót láttak el, az előző évinél több mint 11,1 ezerrel többet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.