2019. december 7., szombat

FIDESZES ÖSSZTŰZ A KULTÚRÁRA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: TÖLGYESI GÁBOR
2019.12.07.


A Katona József Színházban történt zaklatási ügyre hivatkozva Mao-féle kulturális forradalmat hirdet az Orbán-kormány.

Karácsony Gergelyhez is eljutott az a kormányzati előterjesztés, ami megszüntetné a Nemzeti Kulturális Alap eddigi rendszerét, az előadó-művészeti törvényt pedig többek között úgy módosítaná, hogy a független színházak ne kaphassanak állami támogatást a működésükre. A főpolgármester péntek délután nyílt levélben szólította meg Gulyás Gergely kancelláriaminisztert. Karácsony Gergely szerint a salátatörvény tervezete „sérti a művészi és az önkormányzati autonómiát azzal, hogy a művészi szabadságot kiszolgáltatja a politikai kinevezetteknek. Mivel a javaslat megengedhetetlen módon alakítaná át például a fővárosban működő színházak finanszírozását, a színházigazgatók státuszát, ezért ilyen javaslat a miniszterelnök úr által is megerősített módon érvényben lévő kormány–Budapest megállapodás szerint nem születhetett volna a Fővárosi Önkormányzattal történő egyeztetés nélkül. Ugyanakkor az előadóművészek képviselőivel sem történt semmiféle egyeztetés.” 

A Miniszterelnökség azonnal reagált, a közleményéből kiderül: a taopótló támogatásokért cserébe a kormány bele akar szólni a színházigazgatói kinevezésekbe. A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté arról értekezett: „a Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.