2019. december 14., szombat

HA A VIZITDÍJBÓL AKKORA BALHÉ VOLT, KÉPZELHETJÜK, EBBŐL MEKKORA LESZ

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: WINDISCH JUDIT
2019.12.14.


Jövő októbertől kifizettetik a kezeléseket azokkal a páciensekkel, akik már három hónapja tartoznak az egészségügyi járulékkal. Egyes becslések alapján akár 700 ezer embert is érinthet az intézkedés, az Orvosi Kamara szerint pedig szélsőséges helyzeteket idéz majd elő az új szabály.

Könyörtelenül kiszámlázhatják jövő októbertől az orvosi kezeléseket azoknak, akiknek rendezetlen a társadalombiztosítási (tb) jogviszonyuk – ez a lényege a héten elfogadott, a tb átalakításáról szóló törvénymódosításnak a hvg.hu által megkérdezett jogász, illetve orvos szerint. A módosítás szerint a tajszámot már három havi, vagyis összesen 23 ezer forintos tartozás után érvénytelenítik, ebben a helyzetben az orvoshoz fordulónak fizetnie kell az ellátásért, gyógyszerét nem támogatja a tb.

Egy magánál lévő beteg természetesen eldöntheti, hogy így is kéri-e az ellátást vagy sem, de a sürgősségi ellátásba jellemzően úgy kerülnek be a betegek, hogy nincs előttük ilyen választási lehetőség, így felmerül a kérdés, hogy velük is fizettetnek-e. A Pénzügyminisztérium azt állítja, a változások a sürgősségi ellátást nem érintik, közleményükből az azonban nem derül ki, hogy utólag kiszámláznak-e valamit. A hvg.hu által megkérdezett jogász szerint ugyanis a törvénymódosításból nem következik egyértelműen, hogy a sürgősségi műtétek így rendezve lesznek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.