2019. december 16., hétfő

KASAR PEYNIR

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.12.16.


Midőn Kovács 123 Béla a reggeli feles után elmajszolja a száraz kiflicsücskét némi avas szalonnával, buszra száll, hogy beérjen a gyárba Chaplinként rángatózva összeszerelni, vagy Kovács 124 Béla tisztességben megkopaszodván és nyugdíjba térvén a rezsiutalványát nézegeti, felesége, Mária néni pedig krumplit pucol, amit valami KDNP-s adott neki, hogy rá szavazzon, kiolvasztja a farhátat, göbös ujjait aztán imára kulcsolja hálaként, hogy ma még nem döglenek éhen az urával, Krisztushoz, az ő apukájához és anyukájához fohászkodik, akkor mindeközben a nagy és bűnös Budapesten, a pompás Ybl-villában reggelihöz terítenek, éspedig a Kovács – mindenféle számú – Bélák, az összes Mária néni, számos unokájuk és dédunokájuk – akik őket majd gyászolják – pénzén, és Allah hogyléte felől ábrándoznak.

Ezekben a dolgokban ontológiai, hitéleti, etikai és gasztronómiai ellentmondások lapulnak, valamint egy forradalom csírája is benne nyugszik, így elnézve a történetet vélhetően örökre, mert a Kovács – mindenféle számú – Bélák, az összes Mária néni és számos unokájuk meg még több dédunokájuk málén nézik, ahogyan hülyét csinálnak belőlük. Mi több, hálásak azért, hogy hülyék lehetnek, örülnek neki, hogy nem vezetik be az arab számokat, nem erőszakolják meg őket, és tobzódnak a keresztény kultúrájukban, hogy Orbán Viktor Mihály megvédi azt, sőt, a szent szánkókat is óvja, csak az Ybl-villát adja türkök – muszlimok – kezére, türbéket igazgat, meg muszlim iskolákat pátyolgat, és jóváhagyja a kurdok irtását. Cukipofa ez az Orbán Viktor Mihály, legalább annyira, mint Joker, Batman bácsi nagy ellenfele. Olyasmik is az erkölcsei, mint annak.

Hogy annak idején a pöttyös seggű Matolcsy cége mért vette meg kurva sok pénzért az Ybl-villát, senki nem tudta, csak most derült ki. Hogy migráncsokat telepítsenek bele, azért. Hogy Orbánban kipcsak vérek vannak, azt az azeri baltás gyilkos elengedésekor sem tudtuk, azt hittük akkor nagy naivan, hogy csak pármillió dollár az oka, amit érte fizettek, de most már úgy tűnik, ennek a dolognak megvan a maga íve, és rendszerré áll össze, olyan káosszá, amihez képest a tomboló entrópia kutyafasza, s leginkább zavarosnak nevezhető, amiben oly jó halászni. Az Ybl-villában a Türk Tanács muszlimjai csücsülnek majd, Mária néni és sorstársai fizetik a kosztot és a kvártélyt nekik, és emberfia oda be nem teheti a lábát, annyi terrorista migráncs tevékenykedhet ott háborítatlanul, amennyit Erdogan nem szégyell...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.