2019. december 16., hétfő

HAVI 66 EZER FORINTBÓL ÉLNEK A SZEGÉNYEK

MFOR.HU
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2019.12.16.


Már önmagában is megdöbbentő, mennyire kevés a szegények átlagos jövedelme, a helyzetet azonban csak súlyosbítja, hogy a leszakadás a társadalom egészéhez mérve fokozódott. Egyre távolabb kerül ugyanis a felzárkózás lehetősége.

2010 óta nagyot csökkent a szegénység Magyarországon, már egymillióra tehető azok száma, akik kikerültek a szegénysorból - ezzel hozakodik elő időnként a kormány. A számok hangzatosak, és azok mégcsak nem is valótlanok vagy túlzóak. A sikerek mögött azonban több ponton mutatkoznak repedések, melyek arra világítanak rá, hogy akadnak Magyarországon szép számmal olyanok, akiket a kormány az út szélén hagy. Pedig nagy mellénnyel azt ígérték még évekkel ezelőtt, hogy ez nem fog megtörténni. Az egyre több szegénysorba sodródó nyugdíjas mellett egy sokkal általánosabb problémára is rávilágítanak a legfrissebb adatok.

A leszakadó nyugdíjasok mellett egy másik súlyos problémára is rávilágít a Központi Statisztikai Hivatal háztartások életszínvonalára vonatkozó adatsora: egyre nagyobb ütemben mélyül a szegénység Magyarországon, akik pedig ide tartoznak, azok egyre távolabb kerülnek attól a lehetőségtől, hogy valamikor fel tudjanak emelkedni a szegénysorból, javuljon az életszínvonaluk.

2018-ban a szegénységi rés már 28,9 százalékos volt az előző évi 24,1 után, miközben 2010-ben még 18,2 százalék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.