2019. december 15., vasárnap

MA MÁR NEM CSAK GYÓGYULNI, DE TANULNI IS A LEGKÖZELEBBI STADIONBAN ÉRDEMES

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.12.15.


...újabb több mint 1 milliárd forint TAO-támogatás vándorol a felcsúti akadémiához, annak ellenére is, hogy semmiféle eredményt nem tudnak felmutatni. Az egy dolog, hogy több mint 100 millió forintból építenek egy dombot (!!!) a világhírű focistáiknak, de ezen felül még százmilliókat költenek el olyan dolgokra, amelyekre egy komoly csapatnak lehet, hogy szüksége lenne, de egy huszadrangú, senki által nem követett csapatnak biztosan nem.

100 millió forintos busz, 200 millió forintos világítás. Mégis minek? De a legfelháborítóbb talán az, hogy 254 millió forintból megújult a 2006-ban felhúzott, az akadémia területén lévő bentlakásos kollégium. Ebből az összegből komfortosabbá tették a fiatalok életét, valamint higiéniai-egészségügyi okokból teljes körű bútorcserét, valamint a fürdő- és közösségi helyiségek felújítását végezték el. Ez szép és jó, de ma hány olyan magyar iskola van országszerte, amelynek tantermei beáztak, hullik a vakolat, nincs kréta és alapvető felszerelések sem, amelyekre sok helyen már hónapok, sőt évek óta várnak hiába? Egy alig 14 éves bentlakásos iskolát több mint 200 millió forintból azonnal felújítanak, de egy tucat olyan omladozó iskola megkeresésére sem reagálnak, amelyekben gyermekek százai tanulnak.

Mégis milyen mérce ez? Ki dönt arról, hogy a felcsúti akadémia diákjainak ellátása és tökéletes életkörülményeinek biztosítása a fontosabb, vagy pedig az, hogy minden vidéki és fővárosi iskolában megfelelő környezetben tanulhassanak a gyermekek? Ma már tényleg igaz az, hogy nem csak kórház helyett, de lassan már iskola helyett is érdemes a legközelebbi stadiont felkeresni, hiszen ott szinte biztosan jobb körülményeket tapasztalhatunk, mint az egyébként területileg rendelkezésre álló intézményekben. Most már nem csak gyógyulni, de okosodni is a legközelebbi stadionokban tudunk. Ez ám az unortodox módszer, kérem szépen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.