Szerző: SZÁLE LÁSZLÓ
2019.12.19.
A muzsikus cigányok magasrendű tudásukkal külön kasztot képviselnek a roma – és a magyar – társadalomban. Nem ismerek más népcsoportot, amely egy adott képesség dolgában ennyi tehetséget tudna felmutatni, mint a muzsikus cigányság a zenében. Nyilván nem csak a tehetség a titok, legalább annyira a tanulás, amire kisgyerekkoruktól kezdve az apák veszik rá – sokszor nem éppen píszí módszerekkel – fiaikat. Hogy a vonóval együtt kenyeret is adjanak a kezükbe. Ez rendben is volna, hisz ki vitatná, hogy a cigányság felemelkedésének a kulcsa a tanulás. Ám a muzsikus cigányokra ez mintha mégsem lenne teljesen igaz. Hiába tanultak, hiába tudnak…
A modern világ sok régi szakma alól kihúzta a talajt, de talán egyiké sem volt olyan drámai feleslegessé válás, mint a muzsikus cigányoké.
Róluk jelent meg egy látszólag száraz, unalmas, valójában igen érdekes könyv. Száraz, amennyiben forráskiadvány: törvény- és rendeletszövegek, jegyzőkönyvek, beadványok, kiáltványok, névsorok, beszédek, viták, cikkek vannak benne. Puszta tények, adatok. Ám e szövegek nagy részének – a beszédeknek, cikkeknek – nem a tartalma a tény, hanem a léte: ez ekkor és ekkor megjelent, vagy ezen a közgyűlésen elmondták. Ilyen értelemben a vélemény is tény. Rendkívül érdekes képet rajzolnak föl ezek a szövegek a cigányság életviszonyairól és a cigányzenészek két világháború közötti küzdelmeiről – az elismerésért, a megélhetésért.
Tulajdonképpen a cigányzene önvédelmére hozták létre 1923-ban a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesületét, mely sok jó törekvésnek volt kiindulóhelye, de az összkép, ami megmarad például a közgyűlési jegyzőkönyvek olvasásakor, az a végeérhetetlen viták sora. De perlekedik az egyesület a hivatalokkal a számukra kedvezőbb rendeletekért, s hogy hatósági védelmet kapjanak az „ízlésrontó idegen és kontár” invázióval szemben. Harcol a rádióval a méltóbb közvetítési díjakért, a vendéglősökkel a tisztességesebb fizetésért, és állandó hadban áll a riválisokkal – a jazzbandekkel, a munkás- és parasztzenekarokkal –, hogy azok ne vehessék el a munkaalkalmaikat. Végül, sokszor egymással is veszekszenek: kiscigányok a prímásokkal, prímások a prímásokkal – a tányérpénzről és az igazságosabb jövedelemelosztásról.
Az örökös vitákról az embernek óhatatlanul a Brexit jut az eszébe. Vagyis: ha valamire nem tudjuk a megoldást, az terméketlen és végeérhetetlen vitákat szül nemcsak egy cigány egyesületben, hanem a modern demokrácia bölcsőjében, az angol parlamentben is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.