2019. december 14., szombat

NÉZZE MEG VÁGATLANUL AZ ESZENYI ENIKŐVEL KÉSZÜLT INTERJÚT

ATV.HU
Szerző: ATV
2019.12.13.


Megrázó interjút készített Eszenyi Enikővel Gulyás Eszter, az ATV munkatársa. Az alábbiakban vágatlanul nézhetik meg a beszélgetést.

Azért nem vett részt a hétfői tüntetésen, mert meggyőződése, hogy mindent szakmai úton kell elintézni, itt pedig a diskurzus politikai térbe került – mondta Eszenyi Enikő az ATV Híradónak.

A Vígszínház igazgatója a szerdán megszavazott új színházi törvénnyel kapcsolatban közölte: a megfelelő szakemberek bevonásával elemzik a kialakult helyzetet.

"Előírja hogy a kormány és a fővárosi önkormányzat által közösen finanszírozott intézmények esetében finanszírozók állapodjanak meg a színházak működési rendjében tehát én, nagyon szívesen állok rendelkezésre hogy, a két fél közötti megállapodás kialakításában hogy úgy mondjam tevőlegesen szívesen részt veszek"

– fogalmazott.

Eszenyi mandátuma a Vígszínház élén jövőre lejár, ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ha igényt tartanak a munkájára, akkor természetesen folytatja.

A Gothár-üggyel kapcsolatban azt mondta, mint nő és mint színházigazgató elfogadhatatlannak tartja, és a Vígszínházban azon dolgozik, hogy ne forduljon elő hasonló eset.

Én azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy egy intézményt vagy egy színházat megbélyegeznek azzal hogy zaklató. Mi ezt átéltük, tudjuk mit jelent, úgyhogy ez ellen minden porcikám tiltakozik és ezt elfogadhatatlannak tartom

– közölte.

A teljes interjút itt megnézhetik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.