2019. december 9., hétfő

SCHILLING ÁRPÁD: LEVÉL A SZÍNHÁZI KEVESEKHEZ, AKIK MOST FÖLÉBREDTEK

444.HU
Szerző: 444.hu
2019.12.09.



Kedves Kisebbség!

Azt ugye tudod, hogy a szakma (színházigazgatók, rendezők, színészek és egyéb színházi dolgozók) nagy része – továbbiakban A többség - nem ért egyet azzal, hogy politizálsz?

A többség úgy érzi, továbbra is jól mennek a dolgok, sőt, most mennek csak igazán jól, hogy láthatják szenvedéseidet. Megszámlálhatatlan sértett és bosszúvágyó ember dörzsöli elégedetten a tenyerét, amikor arról hall, hogy majd elveszik a támogatásodat, feloszlatják a társulatodat és kirúgnak Téged. Előre fogadásokat kötnek, hova mész munkáért könyörögni és hogyan fogod elfogadni végre az ő játékszabályaikat. Alig várják, hogy végre boldogan nyugtázzák: az inga most felénk lengett, ez már a mi világunk. A többség szerint elég a korlátlan szabadságból, elég az istentelenségből és nemzetietlenségből.

Vannak A többségnek olyan tagjai is, akik nem hívei a jelenlegi rendszernek, akik érzékelik a szakmai és erkölcsi problémákat, de még mindig bíznak abban, hogy hallgatásukért kijár a júdáspénz. Akár kőszínháziak, akár függetlenek, ők szememben a szakmánk legalja, Dante világában övék a pokol kilencedik köre.

Bár igyekeztél Te is megfelelni egynémely elvárásoknak, alkalmazkodtál, adaptálódtál itt meg ott, valahogy semmi sem volt elég.

Nem ért meglepetésként, hogy Téged is megtaláltak, de valahogy mégsem erre számítottál, azt hitted, marad valamennyi józan ész és méltányosság a rendszerben. Azt hitted, hogy ezt csak nem merik, meg egyáltalán, nem vagy Te olyan fontos, hogy Veled is fölmossák a padlót, hogy Téged is megleckéztessenek. Tévedtél! Nem először és lehet, hogy nem is utoljára.

Eddig Te sem politizáltál, Te sem szóltál, inkább hallgattál. A kibekkelésről úgy tartottad, hogy az a legcélravezetőbb és legbölcsebb megoldás. Ezt tanultad és ezt is adtad tovább: ne szólj szám, nem fáj fejem, hallgatni arany és így tovább. Kényelmesebb és biztonságosabb volt A többséggel együtt haladni, vagy éppen ülni a melegben. (Ahol büdös van, ott bizony meleg is – valamit valamiért.)

Nem szóltál, amikor A többség sértett, bumfordi vezére, Vidnyánszky Attila átírta az Előadó-művészeti törvényt. Nem szóltál, mert olyan jó volt hallani, hogy a nagytermészetű ember, az elnyomott magyarság védőangyala a társulatok érdekében cselekszik, és mivel Te is társulati tag vagy, örömmel vetted, hogy Téged sem zavarhatnak el, nem kell elhagynod szeretett otthonod, nem kell megváltoznod. Igaz, hogy ez az új törvény, amit Attila kedves ügyvéd barátjával, Kriza Zsigmonddal pár nap alatt megalkotott, gyakorlatilag megszüntette a demokratikus döntéshozatalt, és a független, értsd nem kőszínházi, nem normatív alapon támogatott, de nemzetközileg elismert művészetet a kafkai EGYÉB kategóriába sorolta, végső soron kipusztulásra ítélte. Te nem szóltál, mert nem ért közvetlen sérelem, és egyébként sem szeretsz elméleti írásokon rágódni, vitázni, együttműködni, nem akartál bajlódni a szavak mögött megbúvó súlyos üzenettel, amit Molnár Ferencnél egyszerűbben senki sem fogalmazott meg nálunk: einstand!

Ingerküszöbödet, kedves szakmai Kisebbség, nem érte el az sem, amikor az új törvény betűi szerint létrejöttek a centrális erőtér bizottságai, átalakultak az érdekképviselet szervezetei és előkerültek, előbújtak Vidnyánszky Attila elvbarátai, támogatói, mindenki, akiről eddig nem hallottunk semmit, de most végre megkapták jutalmukat. Nem emelkedtél szólásra, amikor a nagytermészetű uraság kinevezte magát legfőbb elnöknek, rektornak, igazgatónak. Nem zavart a minden demokratikus szakmapolitikai szabálynak ellentmondó gyakorlat, mert közvetlenül nem érintett, az elvi kérdések meg sohasem érdekeltek igazán. Soha nem fogalmaztad meg magadnak, hogy mit is jelent a demokrácia. Abban biztos voltál, hogy számodra a művészet, a művészeted a legfontosabb, és éppen ezért azt a rendszert, amely biztosította neked a szabad alkotást, sohasem támadtad közvetlenül. Elfogadtad azt, ami és aki békén hagyott, más ügyébe nem akartál beleavatkozni. Ezért nem szóltál, amikor a főnök ígéretének megfelelően lassan és akkurátusan elnyomta a függetleneket, mint valami gennyes pattanást. Ideológiai elhajlással vádoltak meg műhelyeket, személyeket, és szigorúan ideológiai alapon (tehát szakmai indoklás nélkül) vágtak meg támogatásokat, nyúltak bele pályázatokba, segítettek vezetői pozícióba olyanokat, akik önerőből még egy levelet sem tudnának megírni, nemhogy egy pályázatot.

Nem szóltál, amikor az állami támogatásaikat lassan elvesztő, nem normatív alapon támogatott intézmények búcsút mondhattak a TAO támogatásuknak is. Te meg tudtál egyezni, a Te helyzeted rendezve lett, így megszűnt az érdek, amely szólásra ingerelt volna.


Épp így nem szóltál, amikor végre valaki szóvá merte tenni, hogy egyesek túl sok mindent megengednek maguknak és erkölcstelen a viselkedésük: szóvá merte tenni a szexuális és hatalmi zaklatást! Nem az áldozatot védted, hanem saját magadat! Attól tartottál csupán, hogy kevesebben vesznek jegyet, ha valahol kiderül az igazság. Hagytad, hogy addig gyalázzák azt, aki szólni mert, amíg el nem menekült.

Te, kedves szakmai Kisebbség, hallgattál, súlyosan hallgattál, sőt kikérted magadnak, ha mások politizáltak, tüntettek, ugattak, zavart keltettek!

„Minek keresi a bajt? Hát, magára vessen!” – mondtad, miközben bölcsen mosolyogtál, és messzire elkerülted azokat, akik helyetted is védték a demokráciát, a kultúrát, a szabadságot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.