2020. január 30., csütörtök

ELVEHETIK AZ ÓVODÁKAT IS AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL

MAGYAR NARANCS
Szerző: BÉRES MÁTÉ
2020.01.30.


Úgy értesültünk, a kormány nem tett le arról, hogy tovább szalámizza a pedagógustársadalmat.

Az 2019-es helyhatósági választások előtt már felmerült, hogy a kormány elvenné az ökormányzatoktól az óvodákat, de később elült az ügy. A Narancs.hu viszont úgy értesült, hogy a kabinet tovább sem tett le erről a tervéről.

„Ehhez csak a jogalkotói akarat kell, minden további nélkül megvalósítható” – mondta érdeklődésünkre Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke megkeresésünkre.

Felmerül a kérdés, hogy milyen intézményes rendszerben működhetnének tovább az óvodák? A szakember szerint meglenne a helyük, ugyanis értesülései szerint a Belügyminisztérium oktatási osztályát kibővítették. „Egyszer már fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához, akkor cáfolták, hogy ilyen terveik lennének” – tette hozzá.

Totyik Tamás elmondta: jelenleg a pedagógustársadalom nagyjából 150 ezer főállású munkavállalóból áll. A közelmúltban leválasztották a szakképzést, így „benne van a pakliban, hogy tovább szalámizzák” a területet, hiszen könnyebben lehetne a pedagógusokat kezelni, illetve egymással szembeállítani őket.

„Ügyes taktika. A bölcsődés SNI-s (sajátos nevelési igényű – a szerk.) gyerekek után jár pótlék, viszont az SNI-s óvodások után nem. Próbálják megosztani az egyes társadalmi és szakmai csoportokat” – mondta az alelnök.

Szerinte az is elképzelhető, hogy idővel a bölcsődéket is elveszik, hiszen a kormány ki akarja üríteni az önkormányzatokat. „Intenzív tárgyalások folynak arról, hogy a vidéki kisiskolákat megszüntessék, de legalább a felső tagozatokat, mert nem tudják ellátni a feladatokat” – tette hozzá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.