2020. január 27., hétfő

KÖRLETREND

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2020.01.24.


Az egy főre jutó (reálértékben számolt) egészségügyi közkiadásokat a csehek 36, a szlovákok 44, a lengyelek pedig nem kevesebb mint 77 százalékkal növelték 2006 és 2018 között. Nálunk ugyanez a növek­mény mindössze 3, azaz három százalék. Ezt Orosz Éva egyetemi ta­nár (ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék) mondta múlt hét kedden az Egészségügy öt dimenzióban című konferencián. Azt is mondta, hogy 2010 és 2016 között 285 ezer magyar halt meg olyan betegségben, amely normális esetben (értsd normális kormány ál­tal irányított normális országban) megelőzhető vagy kezelhető lett vol­na.

Extrapoláljunk. Amennyiben hat év alatt 285 ezer hazánkfia tért meg időnap előtt az ő teremtőjéhez, akkor a 2010-től 2020-ig tartó dia­dalmas tíz év alatt, Magyarország történetének legdicsőségesebb korszakában Árpádnak mintegy 475 ezer hős magzatja adta vissza lel­két az Úrnak csak azért, mert a magyar egészségügy olyan, amilyen.

Ez a veszteség Nógrád és Zala megye összesített népességét is meghaladja.

Vagyis kétmegyényivel több magyar élhetne abban az esetben, ha – a mondatot ki-ki úgy fejezi be, ahogy neki jólesik. Természete­sen hiba volna mindezt apostoli kormányzatunk nyakába varrnunk, hi­szen (1) az egészségügyi kiadások visszanyesegetése már a kilencve­nes években elkezdődött, (2) a magyar nép egészségi állapotának fenntar­tásáért és további acélozásáért kormányzatunk nagyon is sokat tesz, csak persze másképp. A maga észjárása szerint. Orosz Éva is említi, hogy a vizsgált időszakban a „szabadidő, sport, kultúra, vallás­ügyek” fe­jezetre költött összegek növekedtek erőteljesen. Kezd­jük a végén, hiszen Kásler professzor országában a hit és az egészség kapcsolata semmifajta magyarázatra nem szorul. A kultúra ugyancsak tiszta ügy, még több Mága Zoltánt, még több Wass Albertet, aki mást mond, ha­zudik.

A lényeg tehát a sport, az ugyanis élet, erő, egészség, viszont annyit mindenképp be kell látnunk, hogy kormányunk lehetőségei e te­kintetben fölöttébb behatároltak. Nem futhat, nem úszhat, nem járhat konditerembe a lakosság helyett, ha ugyanis tehet­né, akkor ő se úgy festene, ahogy. Egy dolgot csinálhat, stadiont épít­het mindenhová. Ok­tatásra, egészségügyre, nyugdíjakra így persze ke­vesebb jut, de hát a pénzt oda kell folyatni, ahol több láttatja van. A sportlétesítményekre fordított összeg egyenest a nemzeti nagytőkéhez, vagyis a legjobb hely­re kerül, a resztlit pedig oda lehet adni a fociklu­boknak, a határo­kon túliaknak is.

Államunk őrangyala minden magyar embernek, éljen az bárhol a földtekén, másfelől pedig Magyarország erős és büszke ország, szór­hatja a pénzünket két marokkal mindenhová...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.