2020. január 10., péntek

LOPTIKAI CSALÓDÁSOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: PANDULA DEZSŐ
2020.01.10.


Csak nézek, mint anno az egykorvolt – és semmi hasonlóval nem pótolt – Vidámpark szintén régvolt Elvarázsolt Kastélyában: mi a franckarika van itt, ebben a Magyar Fényköztársaságban, a bőségszarus jólét, a nagyot- és semmitmondás hazájában?!… Ahol tömegeket ragad el a nihilbe a szellemi vákuum… Ahol rosszabbul félünk, mint négy éve… Ahol rendszeresen előrehozott áremeléseket tartanak mindenütt… Ahol hiába van társadalmi kontroll, ha mégsincs… Ahol nem álszent képmutatásnak, hanem „ügyes húzásnak” minősült, hogy a Miniszterelnökség a „Magyarország jobban teljesít” jelmondatot – miután „társadalmi célú hirdetményként” 150 millió adóforintért már futtatta – 200-200 ezer forintért eladta a Fidesznek és frakciójának „használatra…” Ahol az egyszerűsített adózás tízéves ígéretét 58 féle adónem megléte kérdőjelezi meg…

Olvastam a kormány valamelyik tótumfaktumának a nyilatkozatát, mely szerint nem igaz, hogy alacsonyak a nyugdíjak! Csak azért tűnnek annak, mert annyira nagyon magasak a bérek! Tetszenek érteni: szimpla optikai csalódásról van szó, csalfa látszatról. 

Képzelődmény az emberemlékezet óta 28.500 Ft-os nyugdíjminimum, meg sem történnek a pénztáraknál aprójukat számolgató szépkorúak! Minden teljesen szuper, tessenek folytatni a közlekedést!

Fantáziám menten működésbe lépett, de mielőtt ennek bizonyítékát adnám, a magas fizetések apropóján hadd adózzak egy percnyi léha csönddel az átlagkereset-számításait rendszeresen közzétevő, jajdefüggetlen KSH feledékenysége előtt. Az hagyján, hogy az általuk októberben 365 100 Ft-ra taksált bruttó átlagjövedelemmel vélhetőleg kissé elszámították magukat, és ilyetén talán jobb lenne ha nem hergelnék ilyen kimutatásokkal a bérből-fizetésből élők millióit. Ehelyett – a hosszú szünet után – újfent elkezdhetnék vizsgálni-újragondolni-publikálni a megélhetési minimumra vonatkozó méréseiket. Méghozzá úgy, ahogy a szociológiai tankönyvekben meg vagyon írva: a lakáshoz jutás költségeit is hozzácsapva a kalkulációkhoz. A KSH sokéves mulasztása adtán idézzük a Policy Agenda tavaly júniusban megjelentetett kimutatását. Eszerint „egy négyfős családnak az alapvető szükségletek beszerzésére havi 275 ezer forint kellett 2018-ban, egy egyfős háztartás 95 ezerrel, egy nyugdíjas legalább 85 ezer forinttal számolhatott”. Frissebb, a fentebbi szakmai elvárásnak is megfelelő adatok hiányában ezeken muszáj elmeregjünk, tudva azt, hogy ez az összeg csupán azt mutatja, hogy mekkora jövedelemre kell szert tegyen egy háztartás ahhoz, hogy biztosíthassa tagjainak a szerény életvitellel kapcsolatos szükségleteiknek kielégítését. Ez tehát nem azonos a szegénységi küszöbbel, hanem olyan jövedelem, amely egyes – az alapvető szükségleteken túli – igények kielégítését is lehetővé teszi. Az EU-ban a napi 2400 kalória elfogyasztásához valamint az alapvető művelődéshez, szórakozáshoz, oktatáshoz szükséges költségeknek benne kell lenniük a létminimum-számítási értékeket generáló fogyasztói kosárban. Aki tehát a fenti mutatókat nem tudja jövedelmileg abszolválni, az bizony szegénynek minősül európai szemszögből.

Hadd lássuk akkor, példálózólag: a tünde magyar délibáb mily látszatokat produkál. Itt van mindjárvást ez a mi miniszterelnökünk, a világhírű, mi több: az Új Világverő. (A korábbi az Mátyás volt, az Igazságos.) Aki életünket kockáztatva megvédi a hálátlan Eurépát, vagy mit… Aki törököt fogott – de nem ereszti. Aki keblén kígyókat melenget, a golyóálló mellénye akolmelegében. Aki, tudjuk jól, soha nem hazudott az embereknek. Aki viszonylagosan talán szegényebb a templom egerénél is. Amikor ugyanis Vona Gábor az országházban azt találta kérdezni tőle: “Mészáros Lőrinc az ön strómanja vagy nem?”, odáig ment, hogy áperté kijelentette: “Sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek.” Ezek a színtiszta igazságok, minden ennek ellentmondó tény csak csaló látszat, csalfa tünemény, illó kámfor. Vagy netán-tán loptikai csalódás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.