2020. január 26., vasárnap

NŐK, ERŐSZAK, POLITIKA

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2020.01.26.


Néha meglepő, hogy egy érdektelennek és eseménytelennek ígérkező hónap során is mennyi minden tud történni, és csak a krónikás érzékén múlik, hogy a sok-sok eseményből jól válassza ki a valóban jelentőseket.

Ellenzéki oldalon – érthető módon – a legnagyobb figyelmet a működni kezdő önkormányzatok tevékenysége váltotta ki. Negyed évvel a választások után, lassan átbillennek az arányok a megörökölt állapotok miatti meglepetések, elszörnyedések és hihetetlennek tűnő pazarlások megismerésétől, az érdemi változtatások irányába. Ahány város, ahány kerület, annyiféle gond, de az az igyekezet mindenképpen közösnek tűnik, hogy a korábbiakhoz képest, sokkal, de sokkal gyakrabban forduljanak a lakosságot a mindennapokban közvetlenül is érintő, folyó ügyek felé, s ez egyfelől csak helyeselhető szándék. Másfelől viszont éppen a konkrétumok kapcsán ütköznek bele elemi erővel az elmúlt évtized során megnyirbált önkormányzati önállóság/pénztelenség/feltételhiányok sűrűjébe, s mintha ez a tény sokkal nagyobb meglepetést okozna számukra, mint amire számítottak. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy félő: bele fognak veszni ebbe a mindennapos dzsungelharcba, és az őket megválasztó reménykedők majd nem lesznek képesek kellő erővel érzékelni a változásokat.

Éppen ezért véltem – volna - január egyik legjelentősebb eseményének azt a bejelentést, amit a V21 csoport tett e hó 14-én. Felhívásukban az ellenzéki pártokat és az újonnan megszerzett önkormányzatok vezetőit arra buzdították, hogy minél előbb szerveződjék meg az „Ellenzéki parlament”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.