Szerző: Határátkelő
2020.01.05.
Különösen így van ez, ha az ember beteg, mint Hajni, aki öt napot töltött betegen, ami nem a legjobb évkezdet. De azért egy összegzésre futotta neki.
„Tudom, tudom, újév, összegezni kéne, satöbbi, és amúgy is tök lemaradtam a blogolással… hát most valahogy nem érzem. De oké, erőltessem meg magam, tessék.
Tizenegy év boldog együttlét után elengedtük egymást Dáviddal, szerintem már rég ideje volt, de mégiscsak most jött el valahogy, azóta persze visszatért belém az eredeti könnyűvérű Hajni, aki imád a pultnál ismerkedni és flörtölni és bohóckodni idegenekkel, aztán persze megbánja, újrakezdi, újra megbánja, stb.
Kicsit huszonévesnek érzem magam ilyenkor, hiába leszek hamarosan negyven. Szerencsére még a huszonéves fiúk sem gondolják, hogy az anyjuk lehetnék, hehe, de ugyanakkor imponálok már az ötvenes pasiknak is, széles a skála.
Nyilván csak magányűzésre jók ezek a sztorik, bár úgy veszem észre, végül tényleg sikerült megtanulnom egyedül élni is. Mondjuk ebben a hajós életben igazán nincs sok magányra lehetőség.
Szóval ez történt az elmúlt évben. Utazás sok helyre, Zanziról Bp-re, Bp-ről Maldívra, Maldívról Krétára, Krétáról Thaiföldre. Thaiföldről már kétszer is voltam Malájziában, egyszer Penangban, egyszer pedig Kuala Lumpurban.
Legközelebb lehet, hogy Vietnámba, vagy Laoszba megyek, de az még messze van, március közepén. Lett egy ukulelém, és tudok már rajta vagy 8 számot (elég lassan haladok amúgy, de csomószor nem is akarok számokat játszani, csakúgy prüntyögök, élvezem még mindig).
Nagyjából ennyit tudok most mondani, vissza kell feküdnöm köhögni, haha. Legyen vidám évetek, és szeressetek mindent, ami körülvesz. Peace.”
A teljes posztot itt találjátok.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.