2020. január 19., vasárnap

SZÉP EZ A JOGÁLLAM, CSAK BAJA NE ESSÉK

INDEX
Szerző: HAÁSZ JÁNOS
2020.01.18.



A kormány egy szimpla kormányhatározattal úgy döntött, hogy hiába a törvényeken alapuló jogerős bírósági döntés, felfüggesztik a börtönviszonyok miatt járó kártérítések kifizetését. A döntés sok szempontból meghökkentő és aggályos, nagyon káros üzenete van a bíróságok és úgy általában a jogállamiság komolyan vehetősége szempontjából – ugyanakkor látszik, miféle politikai hasznot akar (és vélhetően fog) kovácsolni belőle Orbán.

Egy normális országban a kormány nem döntene úgy, hogy az amúgy általa benyújtott törvényjavaslat alapján, az ő politikai többségét tükröző parlament által meghozott törvényeken alapuló bírósági végzés végrehajtását felfüggeszti. Persze nem azért, mert ebben jogilag korlátozná bármi, nyilván lehet kormányhatározatot alkotni arról is, hogy a gravitáció csak a Soros-hálózat koholmánya vagy kormányhatározatban leszögezhetjük, hogy a magyar futball ab ovo sikeres és a stadionépítés a nemzet fennmaradásának egyetlen valós záloga – ezeknek a kormányhatározatoknak ugyanis nem kell bármiféle viszonyban állniuk a valósággal (bár persze van egy ilyesfajta szokásuk, történelmileg)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.