2020. február 8., szombat

A GYŰLÖLET KÖDFÜGGÖNYE MÖGÖTT SOK MINDENT MEG LEHET CSINÁLN

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.02.08.


„Kissé kifulladt a migráns téma: öt éven keresztül, ugyanolyan intenzitással fenntartani, ráadásul úgy, hogy alig érkezik ma már menedékkérő, nagyon nehéz, és ha érkezik is, szinte semmi esélye nincs arra, hogy bejusson, és elkezdjen valamilyen normális életet, ezért aztán kellettek új célcsoportok is” – mondja Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke. A jogvédő szervezet képviselője azt is elmondta a Hírklikknek adott nyilatkozatában, hogy a gyűlöletkeltés politikája – most éppen a migránsok után a romák, és az elítéltek, illetve ügyvédeik ellen – tudatos a kormány részéről; ennek ködfüggönye mögött eltakarható a hihetetlen gazdagodás, valamit az egészségügy, és az oktatás sok-sok problémája.

A legfrissebb hírek alapján, felszólították a magyar kormányt, hogy ne éheztesse a határon vesztegelő afgán fiatalembert. Megrendíti ez a magyar kormányt?
– Az éheztetés folyamatának megértéséhez érdemes áttekinteni a folyamatot. Ez úgy indul, hogy a menekülők, akik a határra, a tranzitzónába érkezek, benyújtanak egy menedékkérelmet, és ezt a menekültügyi hatóság elbírálja. Ha elutasítja, akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy a menedékkérő jogorvoslatot kérjen, bírósághoz forduljon. Amikor az éheztetések elindultak – még a múlt évben –, a gyakorlat úgy nézett ki, hogy miután a hatóságtól megérkezett az elutasítás, a kérelmezők már nem kaptak enni a bírósági felülvizsgálat idejére sem – eredetileg ezért fordultunk a strasbourgi bírósághoz. Ez volt a gyakorlat, de később változott a helyzet: a hatóságok elkezdtek enni adni azoknak is, akiknek folyamatban volt a bírósági felülvizsgálata. Viszont abban nincs változás, hogy ha a bíróság is elutasítja a kérelmet, azaz a magyar fórumok szerint, nem megalapozott a menedékkérelem, és sem menekültként nem más jogcímen nem ismerhető el az ember, akkor innen kezdve, a magyar kormány úgy tekinti, hogy ő olyasvalaki, akit előbb-utóbb ki kell ebrudalni Magyarországról, és akiért Magyarország semmilyen felelősséggel nem tartozik. A magyar kormánynak ugyanis az a fikciója, hogy a tranzitzóna nem fogva tartás, hiszen onnan a külföldiek szabadon távozhatnak – ami különben nem igaz –, ezért aztán nem is köteles nekik ellátást biztosítani, ha egy – sokszor a tisztességes eljárás követelményeinek meg nem felelő procedúra után – nem kaptak menekült- vagy egyéb, jogszerű tartózkodást biztosító státuszt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése