2020. február 8., szombat

KÖZPÉNZBŐL UTAZGATTAK ÖNKORMÁNYZATI CÉGVEZETŐK, A KABINETIRODA KÖZADATOKAT TITKOL

ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2020.02.07.


24.hu: A kerület pénzén járt Las Vegasba, 25 milliót utazott el az újbudai cégvezető

A László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat megvált informatikai cégének igazgatójától, miután kiderült, hogy Las Vegas-i, londoni és szingapúri utakra utalt ki magának milliós összegeket. A lap infomációi szerint Janurik Lajos az elmúlt négy évben közel 25 millió forintot utazott el az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. kasszájából, és ügyvezetőként nem kérte ehhez a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat gazdasági bizottságának jóváhagyását sem. Las Vegasban háromszor is járt, de más helyekre is utazott közpénzen. Az utakat azzal indokolta, hogy szakmai konferenciákon, kiállításokon és tanfolyamokon volt.

Magyar Nemzet: Közpénzből költekezett Szombathely baloldali média-cégvezetője

Az új, ellenzéki városvezetés által a a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. élére kinevezett ügyvezető közpénzből utazott egy siófoki wellneshotelbe egy állítólagos konferenciára, és egy budapesti szállodaszámlát is közpénzből fizetett. Halmágyi Miklós a céges bankkártyával egyenlítette ki édesanyja temetésének költségeit is, de azt az összeget néhány nappal később visszafizette. Nemény András polgármester vizsgálatot rendelt el.

Hvg.hu: Hiába nyertünk pert, mégsem tudhatjuk meg, milyen munkát végzett 6,8 milliárdért a Századvég

Január közepén a lap munkatársa, Joó Hajnalka többévnyi pereskedés után végre átvehette a Miniszterelnöki Kabinetirodától azokat az előző Orbán-kormány idején készült tanulmányokat, amelyeket a 2015-ben kötött, több mint 6,8 milliárd forintos tanácsadói megbízása és annak kiegészítő szerződései keretében írt a kormánynak a Századvég. A Kabinetiroda viszont feldolgozhatatlan, vagyis kereshetetlen, másolhatatlan, és a szöveggé alakító programok ellen jelszóval védett (!) formában adta át a dokumentumokat. A jelszót “természetesen” nem adták ki az újságírónak – ahogy 350 szakpolitikai tanulmányt sem.

G7: Egy dokumentumból kiderül, hogy nem csak az államnak dolgoznak a NER-cégek: más NER-cégeknek is

Nem csak állami megbízásokkal van kitömve, lényegében a Fidesz teljes gazdasági holdudvara foglalkoztatja a kormány kedvenc biztonsági cégét, a Valton Sec Kft.-t. A cég a 2010-es kormányváltás óta sorra kapja az állami megrendeléseket (pl. vizes vb, Liget-projekt, Müpa stb.), ami a mérlegét is megdobta: árbevétele nyolc év alatt több mint tízszeresére nőtt, és többmilliárdos nyereséget hozott a tulajdonosainak, Bessenyei Istvánnak és Varga Lajosnak. Most kiderült, hogy kormányközeli cégek is foglalkoztatják a Valtont, ügyfeleik között van például többek között Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak, és a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyulának vállalkozása is.

Index: Az ügyészség ragaszkodik kollégánk megbüntetéséhez

Közleményben tudatta a Fővárosi Főügyészség, hogy sikeresen megfellebbezte a II. és III. Kerületi Bíróság augusztusi elsőfokú végzését, mellyel megszüntette a büntetőeljárást az Index újságírója, Dezső András ellen. A Fővárosi Törvényszék a bíróságot új eljárásra kötelezte. Az újságíró ellen azért indult büntetőeljárás, mert a 2018-as választási kampány idején egy svéd–magyar nő, Natalie Contessa af Sandeberg múltjáról írt szabadon hozzáférhető svéd online adatbázisok alapján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.