2020. február 7., péntek

AMIKOR MÁR A RENDŐRÖK ÉS A BÍRÓK IS A HATALOM CSICSKÁSAIVÁ VÁLNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.02.07.


A ligetvédők esete tökéletesen megmutatja a mai jogállam helyzetét Magyarországon. Pontosabban annak hiányát, hiszen a döntés egyértelművé teszi, hogy a hatalom zsoldosai szinte bármit megtehetnek – a rendőrök csicskáztatását is beleértve – miközben egy egyszerű halandó akár azért is büntetést kaphat, ha egyébként őt érte sérelem. A tegnapi döntést követően senki ne jöjjön azzal, hogy nem fair a bíróságokat vagy a rendőrséget bírálni, amiért azok kiszolgálják a hatalmat, hiszen jól láthatóan pontosan ez történik. A parancsra tettem vagy nekem ez a munkám nem felmentő tényezők, hiszen váltani mindig lehet. Az, hogy idáig jutottunk, az emberek folyamatos asszisztálásának is köszönhető, hiszen nélkülük ez soha nem mehetett volna végbe. Volt azonban igény a gerinctelenségre, a megalkuvásra, a szolgaságra, elég volt egy megfelelő összeget ajánlani érte cserébe.

Magukat biztonsági őröknek hazudó bűnözők, ehhez asszisztáló rendőrök és bírók. Az igazságszolgáltatást a saját kezükbe vették, ezzel lényegében értelmetlenné téve az egész rendszert. Már a ligetvédők kidobásakor bejelenthették volna, hogy nem hogy bűncselekményt nem követtek el a kopaszok – Gulyás Márton ujjának eltörésekor – hanem még ők jártak el jogszerűen. Az ítélet már előre meg volt írva, amivel a Tanú című film sokadszorra is valósággá vált a 21. századi Magyarországon. Ezek után azonban ki csodálkozik azon, ha egy rendőri egyenruhába öltözött emberben nem bízik meg senki? Hogy őket nem hogy nem tisztelik, de még csak komolyan sem veszik. Annyi okot szolgáltattak már annak érdekében, hogy ez így is legyen, hogy ezzel nehéz lenne vitatkozni. Csak azokat sajnálom, akik még ezen körülmények között is képesek voltak normális rendőrök maradni és kénytelenek szemtanúivá válni annak, hogy munkatársaik és főnökeik lementek kutyába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése