2020. február 7., péntek

HŐSÖK?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.02.06.


Szombaton a korábbi hírekkel ellentétben mégis megtarthatják Budapesten a Becsület Napja elnevezésű rendezvényt. A német–magyar haderők 1945-ös budapesti kitörésére emlékező rendezvény azonban érthetően ismét feszültségeket fog szülni. Ennek oka pedig nem más, mint hogy arra évről-évre nem túl meglepő módon neonáci és szélsőjobbos csoportok érkeznek, szinte normálissá és elfogadottá téve ezt a megmozdulást. Úgy tesznek, mintha teljesen normális lenne az, hogy 2020-ban a fajvédők és a fehér fajért aggódók Budapesten gyűlnek össze egy rendezvény keretében. A nácik persze folyamatos azt harsogják, hogy ők nem nácik, mindössze hőseikre megemlékezni érkeztek és különben sem képviselnek szélsőséges nézeteket. Ezt azonban vélhetően még saját maguk sem hiszik el, hiszen ha így lenne, nem tartanának úgy a rendezvényen megjelenő újságíróktól, mint vámpír a napfénytől.

Pontosan tudják, hogy a megmozdulásuk nácikat fog a fővárosba vonzani, hiszen az pontosan nekik szól. Öltöztethetik azt olyan köntösbe, amilyenbe akarják, attól még nem lesz más. Erre ma Magyarországon – de egyébként a világ egyéb pontjain is – óriási szükség van, hiszen nem elég még a már meglévő faj- és idegengyűlölet, valamint rasszizmus, helyet kell adni egy olyan megmozdulásnak is, ahol ezek az emberek gond nélkül beszélhetik meg nézeteiket. Hogy ennek betiltása a szólásszabadság megsértése lenne? Ez akkor lenne így, ha nem élnének vissza a joggal akkor, amikor másokkal szembeni kirekesztést és gyűlöletet támogatnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése