2020. február 23., vasárnap

NINCS TUDOMÁSA KORRUPCIÓS ESETEKRŐL A FORGALMI VIZSGÁKAT ELLENŐRZŐ MINISZTÉRIUMNAK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: UZONYI ÁDÁDM
2020.02.19.


Több mint ezer órában ellenőrizték a forgalmi vizsgákat, a forgalmi vizsgabiztosok ellenőrzését végző minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018-ban mégsem értesült egyetlen, a forgalmi vizsgát érintő korrupciós esetről sem. Pedig a fizettem.hu-n és az olvasói kommentekben az autós forgalmi vizsgák korrupcióval sűrűn átszőtt területként mutatkoznak meg.

A KiMitTudon közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, melyben aziránt érdeklődtünk, hogy 2018-ban hány olyan esetről értesültek, amikor a forgalmi vizsga vizsgabiztosa a forgalmi vizsga sikeressége növeléséért pénzt fogadott el autós oktatótól, illetve a jogosítványt megszerezni kívánó tanulótól.

A Minisztérium válasza szerint 2018-ban egy ilyen eset sem jutott a tudomásukra, pedig több mint 1000 órában ellenőrizték a forgalmi vizsgákat.

Válaszukban ezt írják: “2018-ban a hatóság nem értesült olyan esetről, amikor felmerült a gyanúja, hogy a vizsgabiztos a forgalmi vizsga sikerességének növelésére pénzt fogadott volna el, ilyen megtörtént eset sem került feltárásra, vizsgálat kezdeményezésére sem került sor.”

Megtudtuk azt is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium illetékesei 2017-ben 770 órában, 2018-ban pedig 1099 órában ellenőrizték a forgalmi vizsgákat. Ezeken az ellenőrzéseken korrupció gyanúja nem merült fel. 2018-ban 3 esetben került sor figyelmeztetés alkalmazására forgalmi vizsgán történt szabálytalanságok miatt.

A Minisztérium válaszából tehát következik, hogy sem ezeken az ellenőrzéseken, sem bejelentés vagy panasz alapján nem kezdeményeztek vizsgálatot forgalmi vizsgát, jogosítványszerzést érintő korrupciós ügyben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.