2020. március 18., szerda

A NATURE ARRA FIGYELMEZTETI A KORMÁNYOKAT, HOGY NE TITOKBAN HOZZÁK MEG A JÁRVÁNYÜGYI DÖNTÉSEKET

QUBIT
Szerző: BODNÁR ZSOLT
2020.03.18.


A tudományos lap szerint csak a COVID-19-hez kapcsolódó kutatási eredmények nyilvánossá tételével és széleskörű nemzetközi együttműködéssel lehet megfékezni a járványt, és a nagyhatalmaknak is elsődlegesen a WHO-ra kell hallgatniuk, mintsem saját tudományos tanácsadóikra.

„A nemzetek egészségéről szóló legfontosabb döntéseket férfiak egy szűk csoportja hozza vagy nem hozza meg, titokban” – írta Charles Percy Snow a Tudomány és kormányzás című művében több mint hatvan éve. A Nature most arra figyelmeztet, hogy a második világháború alatti tudományos döntéshozás titokzatossága ma is érzékelhető, egy halálos világjárvány idején.

A világ legtöbb országában (köztük az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is) határzárakról, gyülekezési korlátozásokról, a lakosság karanténba zárásáról, a kereskedelmi egységek, gyárak és szállodák működésének átszervezéséről hoznak döntéseket, de a bejelentéseket nem előzi meg azok tudományos magyarázata, és ez megrendítheti az intézkedések helyességébe vetett bizalmat az állampolgárok körében.

A patinás tudományos folyóirat ezért arra hívja fel a kormányok figyelmét, hogy három alapvető megfontolást tartsanak szem előtt.
1. Kövessék az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatását!

Sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia nem tette közzé, miért nem követi a WHO ajánlását a COVID-19-esetek fokozott teszteléséről, követéséről és elkülönítéséről. Általában arra hivatkoznak, hogy a világ legjobb virológusaival és járványügyi szakértőivel dolgoznak együtt, de a Nature szerint senki sem vetekedhet a WHO összesített tapasztalataival a járványokkal kapcsolatban, a SARS-tól az eboláig. Ezt támasztja alá a vírus terjedésének lassulása Kínában és Dél-Koreában – két olyan országban, ahol az intézkedések egyeznek a WHO ajánlásaival.

A WHO-nak nem szokása kritizálni az egyes tagországokat, a szervezetet igazgató Tedros Adhanom Ghebreyesus a múlt héten mégis kikelt a vizsgálatokat nem eléggé komolyan vevő országok ellen: „Az az elgondolás, hogy az országoknak a járvány megfékezése helyett annak mérséklésére kell koncentrálnia, helytelen és veszélyes. Nem lehet úgy felvenni a harcot a vírus ellen, ha nem tudjuk, hol üti fel a fejét. Ezért átfogó megfigyelésre van szükség, hogy minden esetet megtaláljanak, elkülönítsenek, kivizsgáljanak és kezeljenek, és így megszakítsák a fertőzési láncot.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.