2020. március 1., vasárnap

BURJÁNZANAK AZ ÁLHÍREK A KORONAVÍRUS NYOMÁBAN

ÁTLÁTSZÓ / PCBLOG
Szerző: PCBLOG
2020.02.29.

A nagy hatású negatív események nyomán általában megfigyelhető, hogy elburjánzanak a dezinformációk és összeesküvés-elméletek. Különösen, ha új és részben ismeretlen jelenségről van szó. Éppen ez a helyzet a koronavírussal, amely az utóbbi két hónapban a sokoldalú dezinformációs törekvések fő témájává (és eszközévé) vált. Elemzésünkben a SentiOne közösségimédia-adatbázisának segítségével ezeket a magyar nyilvánosságban megjelenő, szándékosan félrevezető tartalmakat vizsgáltuk, melyek több százezer állampolgárhoz juthattak el.

Ahogy a koronavírussal kapcsolatos félelmek egyre inkább eluralják a világ közvéleményét, úgy válnak egyre hatékonyabbá és veszélyesebbé a témával kapcsolatos dezinformációs kampányok is. Az álhírterjesztésbe nem csak a kattintásvadász álhíroldalak, de az információs káosz erősítésében érdekelt külpolitikai szereplők is beszálltak. Vélhetően ez történt nemrég Ukrajnában, ahol egy az ukrán egészségügyi minisztérium nevében küldött hamis, az egész országot beterítő köremail azt állította, hogy Ukrajnában felütötte a fejét a koronavírus. Ennek hatására az ország több pontján kisebb zavargásokra és erőszakos összetűzésekre került sor, elbarikádoztak kórházakat, illetve megrohamoztak egy Kínából érkező buszt. Az amerikai kormány egyik illetékese, Philip Reeker nyilvánosan meg is nevezte Oroszországot, mint a koronavírusokkal kapcsolatos dezinformáció egyik forrását.

Az álhírek terjesztésében, ahogy azt itthon is láthatjuk, sokszor a külpolitikai szereplőkhöz nem köthető, profitorientált kattintásvadász oldalak viszik a prímet. 2020. február 7-én a rendőrség Kiberbűnözés Elleni Főosztálya dezinformációs portálok szerkesztőire csapott le, akiket közveszéllyel fenyegetés bűntettének elkövetésével vádolnak. A tucatnyi álhíroldalt magában foglaló hálózat tagjai a koronavírussal kapcsolatos kattintásvadász címekkel igyekeztek pánikot kelteni. Egy ízben arról írtak, hogy egy nő a koronavírus miatt összeesett és meghalt a Nyugati pályaudvarnál.

A rendőrség beszámolója alapján jövedelmezőnek bizonyult a hisztériakeltés. A dezinformációs portálok elsődleges jövedelemforrásai ugyanis legtöbbször az oldalakon megjelenő reklámok; nem egyszer komoly nagyvállalatok hirdetései jelennek meg rajtuk a Google Ads felületén keresztül. A Nemzeti Nyomozó Iroda által közzétett fotók megmutatják, hogy az egyik érintett website a ma már elérhetetlen blikkruzs.me volt – ez az oldal korábban előszeretettel terjesztett álhíreket közelgő nyugdíjcsökkentésről, nyugdíjkorhatár-emelésről – jellemzően kormányzati szereplők nem létező nyilatkozatait idézve.

Fontos hozzátenni, hogy – ilyen esetekben nem példátlan módon – szakmai közösségekben, a gyógyszerészek között is elkezdtek terjedni a koronavírussal kapcsolatos megalapozatlan állítások...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.