2020. március 2., hétfő

ITT A TELJES NÉVSOR: ŐK 45-EN KÉSZÍTETTÉK ELŐ A NAT-OT

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2020.03.02.


Tanárok, diákok, iskolák sora tiltakozik hetek óta a kormány által legyártatott új Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek ellen. A nyilatkozatokban szakmai és világnézeti kritikák is megfogalmazódtak, a múlt héten pedig az egyházi iskolák tanárai nyilvánították ki, hogy ebben a formában nem a várt megújulást segítik az oktatás alapdokumentumai, hanem inkább gátolják a korszerűbb pedagógia érvénysülését, mert a készítők minden korábbinál nagyobb tananyagmennyiséget próbáltak belezsúfolni. Ez pedig továbbnehezíti az amúgy is túlterhelt oktatók és diákok dolgát.

Az új NAT stratégiai tervezetén 2017-ben kezdett dolgozni egy százfős, pedagógiai szakértőkből, pszichológusokból és gyakorló tanárokból álló kutatócsoport Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia pszichológusprofesszorának vezetésével. Az általuk elkészített alaptanterv azonban nem nyerte el a kormányzat tetszését, mert nem volt elég keresztény, hazafias, nemzeti. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ki is jelentette: abban a formában, ahogy megkapták, biztosan nem léphet életbe, a Kásler Miklós által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ezért szakmai koncepciónak minősítve vette át az anyagot.

2019-ben aztán egy újabb csapat verbuválódott, a végleges szöveg ennek a 45 embernek a köszönhető. Az Oktatási Hivatal által kiadott lista tanúsága szerint a legnagyobb hatással Takaró Mihály lehetett az anyag elkészítésére. A Horthy-kultusz elkötelezett hirdetőjeként ismert irodalomtörténész tavaly majdnem egy teljes fél évig kapta a bruttó 480 ezer forintos díjazást a közreműködéséért, míg a többieknek – egy kivétellel – másfél hónapra szólt csak a megbízásuk.

Az már közismert Szél Bernadett közérdekű adatigénylése alapján, hogy Takaró Mihály mellett felesége, Palágyi Márta, a pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium magyar-történelem és vallástanára is közreműködhetett a NAT szerkesztésében. Palágyi Márta a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei történelemtanároknak szervezett táborában is adott már elő Trianon tanításának különféle lehetőségeiről. A 45 fős csapat tagja volt még Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, Lebanov József, az Emmi köznevelési helyettes államtitkársága stratégiai főosztályvezetője, valamint Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, akit az Emmi zenei nevelésért felelős miniszteri biztosként alkalmaz jó ideje.

Az Oktatási Hivatal listájából az egyébként nem derül ki, hogy kit milyen szerepkörre vettek fel a NAT-csapatban. Az Oktatási Hivatal szerint valamennyiüknek az volt a feladata, hogy „szakmai támogatás biztosítsanak az új tantervi-tartalmi szabályozók készítéséhez”, amihez a „minőségbiztosítás” is hozzátartozott. Az OH szakmai fejlesztő munkakörben bruttó 480 ezer forintos bérezéssel alkalmazta őket:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.