2020. március 10., kedd

KEZD KIÜRÜLNI A BULINEGYED, A CSÚCSÉTTERMEK FORGALMA ZUHAN A JÁRVÁNY MIATT BUDAPESTEN

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2020.03.10.


A budai Várnegyedben működő Alabárdos Étterem az egyik legismertebb és legsikeresebb budapesti vendéglátóhely, a koronavírus miatt azonban olyan szinten visszaesett a forgalma, amelyet nem bírna el hosszútávon. „Gyakorlatilag a megmaradásunk forog veszélyben” – mondta az étterem tulajdonosa, Andrusch Péter.

Az ázsiai turisták kiesése miatt már januárban 20 százalékkal csökkent a forgalmuk az előző évhez képest. Február már 40 százalékos volt a visszaesés, márciusban pedig 60 százalékos mínusszal számol Andrusch. „Katasztrofális a helyzet, a jól fizető kereslet eltűnt, megszűnt” – mondta az üzletember.

A koronavírus miatt Európa-szerte elhalasztják a jelentős nemzetközi vásárokat és konferenciákat, valamint számos vállalat megtiltotta munkatársainak a nemzetközi utazásokat. Ebből kifolyólag a turizmust legérzékenyebben az üzleti utak elmaradása érinti. Magyarországon az elmúlt egy-két hétben vált igazán érezhetővé a turizmus csökkenése, így a jelenség friss, de a múlt héten már több budapesti szállásadó azt mondta, hogy brutálisan beszakad a márciusi forgalom.

Az utazók elmaradása a vendéglátóhelyeket is érzékenyen érinti,

leginkább – a szálláshelyekhez hasonlóan – azokat az éttermeket, ahol főleg üzleti utazók fordulnak meg. Ilyen az Alabárdos is, ahol a turistákat megelőzve a legtöbb vendég a céges szegmensből érkezik. Ilyen céges vacsorákra akkor kerül például sor, amikor egy magyar céget meglátogatnak a külföldi partnerei, és a cégvezetőkkel közösen elmennek vacsorázni egy olyan elegánsabb helyre, mint az Alabárdos...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.