2020. március 11., szerda

MEGNÉZTÜK A KARANTÉNNAK KIALAKÍTOTT KÓRHÁZAT

INDEX
Szerzők: NÉMETH TAMÁS, LENGYEL-SZABÓ PÉTER
2020.03.11. 


Évek óta áll félkészen, vagyis kőburkolatától megfosztva a Kútvölgyi Kórház épülete, amiről legutóbb egy éve írtunk: a felújításnak már régen el kellett volna készülnie, de jogviták miatt az építkezés félbeszakadt, és az egyszer már felépített külső állványzatot is régen elbontották. Tényleges munkálatok az épületen azóta sem folytak. Egészen mostanáig: amikor március 7-én bejelentették, hogy nem lesz március 15-i központi ünnepség, Kásler Miklós EMMI-miniszter azt is elmondta, hogy 

AZ ELKÉPZELÉSEK SZERINT A KARANTÉNLEHETŐSÉGEK BŐVÍTÉSÉRE ELŐKÉSZÍTETTÉK, ILLETVE ELŐKÉSZÍTIK A KÚTVÖLGYI TÖMBÖT

- írt erről a Magyar Nemzet. Három nappal később egy újabb tájékoztatón újra elmondták, hogy több kórház kapott határozatot arról, hogy szabadítson fel plusz kapacitásokat vagy alakítson ki karantént, ezért ürítik ki jelenleg a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi klinikai tömbjének egy részét is. Most kedden, március 10-én pedig az Emmi írta közleményben, hogy előkészítik a karantén bővítésének lehetőségére a Kútvölgyi-tömböt arra az esetre, ha tömegessé válna a fertőzés...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.