2020. március 23., hétfő

NEM TÁMOGATTA AZ ELLENZÉK A FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNY KEDDI ELFOGADÁSÁT

24.HU
Szerzők: D. KOVÁCS ILDIKÓ, BITA DÁNIEL
2020.03.23. 


A kormányoldalnak nem elég a veszélyhelyzet 90 napos meghosszabbítása, az ellenzék időkorlát nélkül viszont nem szavazza meg a javaslatot, így egy hetet csúszik a döntés. Addig azonban lejár a március 11-én tizenöt napra kihirdetett rendkívüli jogrend.

Nem akar korlátlan hatalmat – ezt mondta Orbán Viktor a parlamentben hétfőn, amikor a felhatalmazási törvényről szólt az ellenzéki frakcióvezetőknek adott viszonválaszában. (Előzőleg a sajtótájékoztatóján elmondottakat ismételte el a plenáris ülésen.) Az Országgyűlésnek minden nap meglesz a joga arra, hogy azt mondja, eddig és ne tovább, hangoztatta.

"Nekem ne adjanak felhatalmazást három hónapra",

– mondta a kormányfő arra utalva, hogy jelen állás szerint nem lehet meghatározni, mikor lesz vége a koronavírus-járványnak. Hozzátette: nem lehet arról beszélni, hogy 90 nap múlva „összeülünk és megvitatjuk, hogy véget ért a válsághelyzet”, mert ha a védekezés sikeres, akkor a járvány el fog nyúlni, és „három hónap múlva mindannyian rosszabb állapotban leszünk, mint most”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése