2020. március 19., csütörtök

ORBÁN A DIGITÁLIS TÉRBE KÉNYSZERÜLT, AHOL EGYELŐRE NEM MOZOG TÚL OTTHONOSAN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.03.18.


Alaposan átírta a hazai kormányzati kommunikáció elképzeléseit a koronavírus elleni küzdelem. Mivel a fél ország a digitális térbe kényszerült, a politikusoknak is ezen a terepen kell bizonyítaniuk. A Fidesz vezérhangyái egyelőre nehezen birkóznak meg a feladattal, hiszen a járvány hírei mellett eltörpülnek a durván migránsozó, szoftosan cigányozó és közepesen liberálisozó propaganda jelmondatai. Orbán Viktor ugyan rátelepedett a facebookra, de az üzenetei messze nem jönnek át olyan élesen, mint a nagy közszereplései alkalmával.

Mintha idegen terepen mozognának a kormányzati kommunikáció kommandósai, hiszen a napi politika hírei teljesen a margóra szorultak az utóbbi két hétben, így bármi is legyen az üzenete a Fidesznek a migrációról, a börtönlakókról, vagy a kártérítési pert nyert romákról, az most elég kevés embert érdekel. A nagy közös baj persze még nem hozta közelebb egymáshoz a politikai szekértáborokat, de az biztos, hogy nemzeti konzultáció ide, Törökországból megindult migránskaraván oda, most sokkal inkább a magyar egészségügy állapota izgatja a népeket.

Mivel a miniszterelnök jelenleg csak az operatív törzs egyik közkatonája, kissé beleszürkült a kialakult helyzetbe. Egyre világosabb ugyanakkor, hogy amikor döntéseket kellett hoznia, nem állt a helyzet magaslatán, így például az iskolabezárásokkal kapcsolatban egy napon belül kénytelen volt revidiálni a nézeteit. Amikor végül este negyed 10-kor a facebookon keresztül feltűrt ingujjban bejelentette, hogy hétfőtől távoktatás lép életbe, úgy nézett ki, mint egy fáradt bányász, aki a műszak végén leült egy sötét kocsmasarokba meginni egy fröccsöt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.