2020. március 22., vasárnap

SZARHÁZIAK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.03.22.


Varga Juditnak úgy két évvel ezelőtt túl sok érdeme nem volt. Hogy nő létére ügyesen tudott labdázni, az maximum cirkuszi mutatvány, de annak se nagy vaszisztdasz, más nők lehet, ügyesebben dekáznak. Ilyen korú bírósági fogalmazó is rengeteg van, nő is sok van köztük, ám lehet, nem mindegyiknek ilyen náci, acélhideg a szeme, mint az övé. Ez azt is mutatja, ilyen készségekkel miért lehetett hirtelen-gyorsan miniszter, aki most Hitlerhez méltó felhatalmazási törvényeket terjeszt be olyan kitételekkel, hogy aki nekik nem tetszőt mond, minden skrupulus nélkül lecsukható.

Ez az egész, koronavírus-törvény fedőnevű háborús szükséghelyzeti cirkusz nagyon sok sebből vérzik. Mari néni egészségét enélkül is, az utcán grasszáló fegyveres katonák és börtönnel fenyegetés nélkül is meg lehetne óvni, vagy azzal sem, a Fidesznek (Orbánnak), aki most Varga Judit képében mutatkozik meg, következésképp hátsó szándékai vannak. A vírusra mutogatva hoznák az ország nyakára a nyílt diktatúrát, viszon a demokráciának annyi heges maradéka még megvan az országban, hogy ezt négyötöddel tehessék csak meg. Tudják, hogy nem fog menni, mégis meg fogják csinálni.

Azt mondja a Fidesz frakció vezetője, valami Kocsis Máté nevű, hogyha hétfőn nem megy át a koronavírus-törvény négyötöddel, akkor nyolc nap múlva úgyis meglesz kétharmaddal. Éppen csak azt nem tette hozzá, hogy mindenki be is kaphatja. Így gondolta bizonyára, csak nem merte kimondani, nem akarta egyelőre, majd a szavazás után fognak más szelek fújdogálni. Érezni, ahogyan ez a Kocsis most épp a fényes csizmájához ütögeti a lovaglóóstorát, a többi szarházi meg az ujjaira húzza a boxert, vagy szorosabban fogja a gumibotot. Eljött az az idő amit oly régóta türelmetlenül vártak.

Orbán is azt mondta annak idején, csak egyszer kell nyerni, de akkor nagyon. Most is ez van, csak egyszer kell megszavazni, de alaposan, és indulhat útjára a fideszes gyönyör. Viszont, ahogyan Varga Juditban sem ismerhettünk fel túl sok érdemet, mielőtt miniszter lett – igaz, utána sem -, ebben a Kocsisban sem sok volt található a frakcióvezetést megelőzően, most pedig, mint kitetszik, élet-halál urai. Varga a hasára csapott, és azt mondta, kapjon öt évet, akinek nem tetszik a pofája, ez a Kocsis meg a képünkbe tolja, hogy akkor is megszavazzuk, ha behugyozik is a világ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.