2020. április 15., szerda

A LEGROSSZABB UTÁNI FORGATÓKÖNYV

NÉPSZAVA 
Szerző: SZALAI ANNA
2020.04.15.


Több mint kétszeresére emelte halotthűtő kapacitását a Budapesti Temetkezési Intézet a pandémiás helyzetre hivatkozva.

Mindig a legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülni – jelentette ki Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Magyarországon egyelőre a csoportos megbetegedések időszakában járunk, így a halálesetek szerencsére messze elmaradnak a járvány gócpontjainak számító országokétól.

A külföldi előzmények azonban azt mutatják, hogy a temetők telítődése súlyos probléma lehet a tömeges megbetegedések időszakában. Az olaszországi Bergamoból 50 katonai tehergépjárművel szállították el a környező településekre a fertőzés áldozatait. A New York-i kórházak hűtőkapacitásai már régen megteltek, a holttesteket az udvaron parkoló hűtőkamionokban tárolják, a közeli Hart szigetén rabok ássák a sírokat. Nagy Britanniában a birminghami repülőtéren állítottak fel egy 12 ezer holttest fogadására képes ideiglenes halottasházat.
A járvány berobbanása után esetlegesen előforduló helyzetre tekintettel a fővárosi önkormányzat előre felmérte a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. halotthűtő – és hamvasztási (krematóriumi) kapacitásait. Sára Botond kormánymegbízott, a Budapest Főváros Védelmi Bizottság elnökének március közepén elküldött fővárosi levélben még az szerepelt, hogy a BTI rendelkezésre álló hűtőiben egyidőben 250 holttestet tudnak elhelyezni.

A pandémiás helyzetre tekintettel a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) Zrt. a Főpolgármesteri Hivatallal szoros együttműködésben újra áttekintette a fővárosi cégek erőforrásait, és ahol a terhelés jelentős növekedésére számíthatnak, ott felkészültek a kapacitásnövelésre. A fenti intézkedéssel összefüggésben kezdeményezte a BTI a meglévő, de jelenleg nem működő hűtőkapacitások javíttatását. Így a fővárosi temetők halotthűtőinek kapacitása több, mint kétszeresére növekszik. A fővárosi temetkezési cég Népszavának küldött tájékoztatása szerint szerdától összesen 592 halott hűtésére lesz elegendő kapacitás Budapesten. Ehhez bővítették a Csömöri hamvasztóüzem és az Új Köztemető hűtőit, ami együtt 413 férőhelyet jelent, míg a többi temetőben további 179 helyet készítenek elő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.