2020. április 14., kedd

ÁGYFELSZABADÍTÁS SÚLYOS ÁLDOZATOKKAL - MENESZTETT KÓRHÁZIGAZGATÓK, TÜNTETŐ EGÉSZSÉGÜGYIEK, ELKÜLDÖTT BETEGEK – ÍGY KÉSZÜL A JÁRVÁNYCSÚCSRA A KORMÁNY

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2020.04.14.


„Tisztáldozatot hozni, még a sakkban is kockázatos, háborús időkben meg roppant veszélyes.” Így kommentálta lapunk érdeklődésére Rácz Jenő egykori egészségügyi miniszter, a Magyar Kórházszövetség korábbi vezetője azt, hogy Kásler Miklós, a humántárca vezetője súlyos járvány idején – amikor már száz fölé nőtt a vírus hazai áldozatainak száma – egyetlen hétvége alatt két kórházigazgatót is menesztett. Ráadásul mindkét váltás kérdések sokaságát veti fel. 

A Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatójának a tárca szerint súlyos mulasztás miatt kellett távoznia, az érintett Csernavölgyi István viszont úgy látja, csak egy kisebb adminisztrációs hiba, megkésett adatközlés történt, ezért jogorvoslatot keres. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetét (OORI) vezetőjének, Cserháti Péternek a menesztése tüntetéshez is vezetett: kollégái hétfőn kiálltak mellette, és nyílt levelet írtak érdekében a miniszterelnöknek. Cserháti Péter méltánytalannak és igazságtalannak tartja azt, ami vele történt. Neki azért kellett mennie, mert nem tett eleget elég gyorsan a kórházak kiürítését elrendelő utasításának. 

Mint azt a Népszava elsőként megírta, nyolc nap alatt, április 15-ig a kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani a koronavírusos betegek számára. A rehabilitációs intézetből ehhez még legalább 40-50 pácienst kell hazaküldeni. Úgy tudjuk, lesz olyan betege az OORI-nak, akit szociális otthonba, vagy másik kórházba visznek át, de nagy többségükről a családjaiknak kell gondoskodniuk. Ezt a hírt mindössze néhány hozzátartozó fogadta zokszó nélkül. A hozzátartozókra forrásaink szerint azzal „ijesztettek rá”, hogy akit nem visznek haza, azok további elhelyezéséről a katonák döntenek.

Az, hogy a kórházaknak miniszteri utasításra kell betegektől „megszabadulniuk” másutt is feszült helyzetet teremt.

Mindenki tisztában van azzal, hogy a családok kerülnek lehetetlen helyzetbe – mondta lapunknak az ágyak azonnali felszabadításáról egy kórházi vezető. A családok ugyanis még fölkészülni sem tudtak: lakásaikat nem alakíthatták át néhány nap alatt egy mozgásában erősen korlátozott, vagy éppen baleseti agysérülést szenvedett, és még nem teljesen gyógyult hozzátartozójuk ellátására. Nemcsak az OORI-ban, másutt is feszült a helyzet. Vasárnap a 24.hu számolt be arról, hogy a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályáról nagypénteken sorra hívták a hozzátartozókat: keddig haza kell vinniük a javarészt idős, súlyos állapotban lévő rokonaikat. A lapnak az egyik hozzátartozó úgy nyilatkozott: „Iszonyatosan feldühít ez az embertelen hozzáállás. Az, hogy a járványra hivatkozva ezt a rengeteg embert utcára teszik. Kirakják az öreg embereket meghalni.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.