2020. április 21., kedd

BELSŐ ADATOK SZERINT MÁR 320 EZREN KERESNEK MUNKÁT MAGYARORSZÁGON

MÉRCE
Szerzők: TÓTH CSABA TIBOR, KISS SOMA ÁBRAHÁM
2020.04.21. 


Immár 320 ezernél is többen veszítették el a munkájukat idén Magyarországon, derül ki abból a belső feljegyzésből, amely az ATV birtokába került, állításuk szerint az Innovációs- és Technológiai Minisztériumból.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárságról származó feljegyzés adatsora szerint 2019 15. hetére 320.624 regisztrált álláskeresőt tartanak számon az országban, ez kicsit több mint 12 ezres növekedés a 14. heti 308.624 főhöz képest.

További, súlyosnak látszó részlet, hogy ezeknek az álláskeresőknek mintegy 20%-a, tehát ötöde 55 éves, vagy annál idősebb, további egyhetedük 25 éven aluli, és 53%-uk középfokú, vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik. A diplomások között ez az arány a hivatalos statisztikában jóval alacsonyabb, 6.2%.

A munkanélküliek összetételéből az is egyértelműen látszik, hogy a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás különösen megszenvedte a koronavírus-járvány miatti leállást: míg a korábbi, 14. heti adatsorban 4.0-4.8% volt ennek a szektornak az aránya, addig most 13%.

A leginkább érintett megyék sorrendben Csongrád, Veszprém, Vas és Zala, mindegyikük esetében 20% fölötti a szektor aránya az álláskeresők között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.