2020. április 28., kedd

BSZ: A BALATONI ÖNKORMÁNYZATOK ÉRDEKE, HOGY A BAHART VAGYONA NE HULLJON SZÉT

HÍRBALATON
Szerző: HIRBALATON.HU
2020.04.28.



...A BSZ a polgármesterek véleményét összegző alábbi állásfoglalását 2020 április 28-án küldte el Guller Zoltánnak, az MTÜ vezérigazgatójának:

“Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A Balatoni Helyi Önkormányzatok Szövetségét 1904-ben a Balaton és térsége fejlesztésének céljából hozták létre kiváló elődeink.

Már akkor felismerték, hogy a hatékony fejlesztés alapja a régiós szemlélet, vagyis közös célokért közösen kell fellépni, értékeinket eredményeinket fejlesztve azokat meg kell őriznünk.

A BAHART a térség egyik legrégebbi vállalata, a legnagyobb hajózási cég a Balatonnál, vitorlás kikötőket, és egyéb turisztikai létesítményeket üzemeltet, a kompközlekedés és a személyi hajózás is a feladata.

A Régió kiemelt cége, értelemszerűen regionális feladatokat lát el, sajátos, speciális célokkal a turisztikai piacon jelentős befolyással.

Tavaly a cég átalakult tulajdonosi szerkezete megváltozott, az addigi –meghatározó arányban- tulajdonos helyi önkormányzatok mellett megjelent az állami szerepvállalás, a Magyar Turisztikai Ügynökség közreműködésében.

A BAHART Zrt.-ben tulajdonosként –részvényesként- bent maradó Balatoni önkormányzatok számára kiemelten fontos feladat, hogy a BAHART egyben maradjon annak vagyonával, tevékenységével, működési struktúrájával, a meglevő személykikötő, illetve vitorlás kikötő hálózat maradjon a cégben, hiszen ez biztosítja a Balaton egészének megközelítését, azon való közlekedést, ami a turizmus elengedhetetlen feltétele, egyben a céggel szembeni elvárás, annak működésének alapvetése.

A cég reorganizációs terve nem a Balaton érdekével, inkább a cég gazdasági helyzetének javításával foglalkozik kiemelten akkor, amikor a cég jelen működésével is nyereséges, és a tervezett változások több kisrészvényes településen megszüntetnék a személyhajózást.

Tudni kell, hogy a települések, és azokon a kikötők szimbiózisban működnek, azoknak szerves része és nem csak a vízi közlekedésnek, de akár a kulturális életének is. Így van ez Csopak, Balatonakali, Balatonudvari, és Kenese esetében is ahol a reorganizációs terv ezen közforgalmú kikötők eladását tartalmazza.

A Balatoni vízi közlekedés sosem volt és nem is szabad, hogy csak és kizárólag gazdasági kérdés legyen, ennél sokkal fontosabb a hosszú távú stratégiai, és közösségi érdek.

A kisebb –jelenleg esetleg gazdaságtalanul működő- kikötők ugyanolyan fontos részei a rendszernek, mint a nagy forgalmú objektumok, ezek bevételei ki kell, hogy egyenlítsék a kisebbek esetleges veszteségét.

A balatoni turizmus, és a kisebb települések számára elengedhetetlenül fontos, hogy megtartsuk ezt a hálózatot jelen formájában, hisz ez volt a tulajdonos Önkormányzatok BAHART-ra vonatkozó működési koncepciója.

A Balaton körüli önkormányzatok együttes érdeke, hogy a BAHART jelenlegi vagyona ne hulljon szét, ne kerüljön ki az önkormányzatok – a Balaton gazdái - felügyelete alól.

Fontosnak tartjuk továbbá, hogy közösségi érdek a menetrend szerinti hajózás megtartása a Balatonon, beleértve a kisrészvényes települések kisebb forgalmú kikötőinek további működtetését is.

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A Balatoni Szövetség tagtelepüléseinek nevében felhívom az MTÜ figyelmét, a helyi önkormányzatokkal való egyeztetés fontosságára, hisz erre még lenne lehetőség, bár lehet, hogy ezt a tervezett reorganizáció megfogalmazása előtt kellett volna megtenni.

Az egyeztetést követően bízom abban, hogy elsősorban a régiós érdekeket veszik figyelembe a gazdaságossági szempontok ellenében.

Van olyan közösségi érdek, – például a Balaton ügye – mely fontosabb a gazdaságossági szempontoknál.

Természetesen készséggel állunk rendelkezésre amennyiben az elkészült reorganizációs terv egyeztetésére sor kerül.

Balatonfüred. 2020. 04. 28.

Tisztelettel:

Lombár Gábor
Balatoni Szövetség elnöke”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.