BUKTA IMRE: REAGÁLOK ÉN A VÍRUSRA, DE CSAK MANDINERBŐL, OLYKOR MAGAM SZÁMÁRA IS ÉSZREVÉTLENÜL

24.HU
Szerző: NAGY JÓZSEF
2020.04.04.

Az ember az evolúció csúcsán képzelte magát, de most kénytelen elgondolkodni a helyén a természetben, miután ez a mikrogömböcske elhatározta: lelövi, kitömi őt. Karanténes, telefonos Nagyinterjú a magyar vidék festő dokumentaristájával.

Fél?

Vírusilag? Nem. Vírusilag nem félek. Pedig amúgy hipochondernek gondolom magam, az első gyanús jelre futok orvoshoz, néha alaptalanul, olykor alappal. De most valahogy úgy vagyok, ha elkapom, hát, elkapom, megadom magam a sorsnak. Hát mit csináljak?

A magyar falu első számú kortárs festő dokumentaristájaként lassan negyedszázada visszaköltözött szülőfalujába, Mezőszemerére. Azóta önkéntes karanténban él, vagy ha úgy tetszik, „hómofiszban” dolgozik. A vírussal változtak a hétköznapjai?

Azért a párommal, Rékával föl-följártunk Budapestre, tömbösítve a teendőket, összekötve a kiállításokat színházlátogatással és élelmiszer-beszerzéssel. Ezek most elmaradnak. Kibírható.

Mezőszemere hogy éli meg a vírusparát?

Itt amúgy sincs nagy élet az utcán, estére mindenki bezárkózik.Még azt a szokásos néhány lődörgőt sem látni, aki máskor sötétedés után botorkál hazafelé az ivóból, hiszen a vírusveszély miatt a kocsma is lehúzta a rolót.De legalább piacunk van, jó piac, egész pontosan egy stand a faluház udvarán, ahol szerdánként kipakol az árus, a bejáratnál fertőtlenítő, bent legföljebb két vásárló tartózkodhat. Réka jár ki, meséli.

Ön nem mozdul ki?

Igazából nem. Lefoglal a kert, metszegetem a fákat, épp a pónyik almánál tartok, régi magyar fajta, az erdélyi almák királyának mondják, zöldessárga, nagy méretű, savas-édes, eláll, bírja a fagyot, Székelyföldről szereztünk be pár éve néhány csemetét, most értek meg a metszésre, komoly öröm ez nékem...

ITT OLVASHATÓ