2020. április 30., csütörtök

LÉGY FEGYELMEZETT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.04.30.



Kaszáld le a kertedet, vagy megdöglesz. – Tömören így lehetne összefoglalni azt a törvényjavaslatot, amelyet Pintér Sándor jegyez és gondoz, s amelynek költői neve van, úgymint “Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról”. Tudjuk, a Fidesz híres arról, hogy ilyen salátákban a lehető legképtelenebb dolgokat képes eldugni, így ebben is azt, ha nem kaszálod le a kertedet, föl is fordulhatsz. Egyébként, miképpen minden ebben a rühös országban, ez is Orbán Viktor Mihálytól indult el, mint koszos kályhától: „Aki elveszti az állását, az három hónapig segélyt kap, mire az lejár, mindenkinek lesz munkája. Nem lesz olyan, aki ne kapna munkaajánlatot a gazdaságból vagy a magyar államtól.”

Ilyet mondott a kedves vezető, aki a munka alapú társadalom prófétája, istene és papja egy személyben. Akkor mondta ezt, amikor épp miatta, aki cseszett mentőövet dobni a gazdaságnak, szóval éppen őmiatta naponta ezrek veszítették el a munkahelyüket, amit pedig ő prófétaként, istenként és papként a duci kis ujjaival malmozva nézett. Hogy a gazdaságból ki milyen állást kap, ahhoz a kedves vezetőnek az ég egy világon semmi köze nincsen, a magyar államtól pedig közmunka néz ki, mert nem lehet mindenki miniszterelnök és gázszerelő. A közmunka olyan kincs, amit nem lehet nyakló nélkül osztogatni, a közmunkával dresszírozni lehet az alattvalót, nem győzöm elégszer hangsúlyozni, oly módon, hogy kaszáld le a gazt, vagy megdöglesz...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.