2020. április 30., csütörtök

„AZ ELSZEGÉNYEDETT FALVAK EGY RÉSZÉT MÁR AZ ALVILÁG VEZETI”

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.04.30.


A rendszerváltás utáni kormányok módszeresen fölszámolták a társadalmi szolidaritást, szegény-és cigányellenes hangulatot teremtettek az országban, amivel lényegében gettóba zárták a magyar cigányokat – nyilatkozza a Hírklikknek Horváth Aladár, a Magyarországi Roma Parlament elnöke. Horváth szerint, az Orbán-kormány politikája további milliókat zár a nyomor karanténjába. Az elszegényedett magyar falvak egy részét már az alvilág vezeti, nem ritkán maga a polgármester is uzsorás. Ezeken a településeken egyszerre van jelen az afrikai nyomor, illetve a harmadik világbeli kaotikus viszonyok, mert az állam kivonult. Nincs rendőr, nincs orvos, vagy tanító. Olyan mértékben forráshiányosak, hogy sok helyen maszkra sem telik. Ha az éhezés után a járvány is eléri a településeket, humanitárius katasztrófa lehet a következmény.

A roma parlament egyebek mellett azt kérte a kormánytól, hogy a mai járvány okozta vészhelyzetben a cigánytelepekre is terjesszék ki a feltétel nélküli egészségügy ellátást. Jött válasz?

Egyelőre semmi. A miniszterelnöki kabinet annyit jelzett, hogy a kéréseinket átküldték a belügybe. Elvileg onnan várjuk a választ. Egyébként több hasonló horderejű javaslatunk is volt. Ezek közül kettőt bevezetett a kormány: a kilakoltatások felfüggesztése, és a tanulók részére a napi egyszeri meleg étel biztosítása – amelyek plusz forrásokkal nem járnak – bevezetésre kerültek. De a közüzemi tartozások beszedésének átmeneti felfüggesztése, az idősek egészségvédelme, a családi pótlék, a minimálbér, az öregségi nyugdíjminimum megduplázása – ami generálisan kezelhetné a nyomort – nincs napirenden. A legfontosabb kérésünk, ha tetszik követelésünk a mai járványos helyzetben: az elzárt szegénytelepek speciális válságkezelésének megszervezése. Lassan már másfél hónapja, tehát a járvány eleje óta várjuk a választ, de ahogy az általunk képviseltek, mi sem vagyunk emberszámba véve...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.