2020. április 15., szerda

MINTHA

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: ANDOR MIHÁLY
2020.04.15.


....Mik is azok az elemek, amelyek miatt úgy tűnik, mintha Orbán a bogárlászlói koncepciót akarná megvalósítani?

1. Szakértők szerint a miniszter fölöslegesen rendelte el a kórházi ágykapacitás 60 százalékának felszabadítását, mert a hivatalos adatok szerint a járvány csúcspontján sem lesz szükség ennyire. (Ennyire csak akkor lesz szükség, ha eltitkolták az adatokat, és százszor annyi a fertőzött. Ezt azonban egy magyar kormányról és miniszerelnökéről nem tudjuk elképzelni.) E miatt az intézkedés miatt, szakértők szerint, több halálos áldozat lehet, mint amennyien a koronavírus miatt halnak meg.

2. Emiatt küldenek haza kórházi kezelésre szoruló javarészt idős, súlyos állapotban lévő betegeket.

3. Ennek jegyében rúgta ki a miniszter az ország egyetlen magas szintű rehabilitációs intézményének igazgatóját, aki nem volt hajlandó sorsukra hagyni a stroke-ból, gerincsérülésből, amputációból felépülő embereket, akiket csak a hosszú, komoly szakmai háttérrel támogatott rehabilitáció tehet újra alkalmassá az önálló életre.

4. Orbán Viktor a mai napig nem váltotta le Kásler Miklós minisztert, ezzel azt a látszatot kelti, mintha elégedett lenne mindazzal, amit csinál.

5. Idősotthonok vezetői és polgármesterek hiába kérik, hogy ne küldjenek vissza a kórházból koronavírussal fertőzött embereket, mégis tesztelés nélkül bocsátják el őket. Így egy sereg idősotthon pár hét alatt fertőző góccá vált, és az öregek hullanak, mint a legyek.

6. A bevásárlás rosszul megállapított idősávja hangulatot kelt az öregek ellen, ami egyre durvább szóbeli, olykor fizikai atrocitásokat szül a „rohadt öregek” ellen. Hiába javasolta mindegyik korosztály az idősávok finomhangolását, Orbán nem hangolt. A fizikai megsemmisítés általános elfogadásához mindig az áldozat (esetünkben „a rohadt öreg”) dehumanizálása az első lépés.

Ha ez a hat pont nem lenne, akkor nem keletkezne az a látszat, mintha…


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.