2020. május 23., szombat

„ERŐSEBB BEAVATKOZÁSRA KÉSZÜL A KORMÁNY” - INTERJÚ KINCSES GYULÁVAL, AZ ORVOSI KAMARA ELNÖKÉVEL

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2020.05.23.



A belügyminiszter biztató jelzéseket adott, amikor az orvosbérek emeléséről esett szó – idézte fel a találkozót Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A belügyminiszter sorra egyeztet az egészségügy meghatározó szereplőivel, akiktől szakmai anyagokat is bekér. Mi lehet a célja Pintér Sándornak? 


Azt látjuk, hogy a belügyminiszter nem csak az orvosi kamarával, de más szervezetekkel, meghatározó szereplőkkel, köztük az egészségügy véleményvezéreivel széles körben konzultál. Láthatóan ezt valamilyen miniszterelnöki jóváhagyással teszi. Az is köztudott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is belevágott egy hasonló feladatba, munkacsoportokat hoztak létre, ott is készül valamilyen megújítási koncepció. Ebből számomra az következik: van kormányzati szándék arra, hogy végre történjen valami az egészségügyben. Egyébként már tavaly karácsony előtt megjelent egy kormányhatározat, ami jó néhány feladatot adott az ágazat átalakításával kapcsolatban a kabinet néhány tagjának. Akkor az Emmi-nél el is kezdődött valamiféle munka, amibe még a kamarát is bevonták. Csak aztán a járvány elleni védekezés került a fókuszba. Most úgy tűnik, hogy a járványhelyzet felerősítette problémákat, és a kormány vélhetően erősebb beavatkozásra készül. 

Azért csak van valamiféle sejtése, hogy mi a célja Pintér Sándor kéréseinek, kérdéseinek. 

Miniszter úr az egyértelműen közölte, hogy a járvány rávilágított arra, jöhetnek olyan krízishelyzetek, amikor az egészségügy reagáló-, stressztűrő képessége, a működés megőrzése nemzetbiztonsági kérdéssé válik. Azt gondolom, ezért kezdődött el a munka pont a Belügyminisztériumban. De a miniszter úr azt is mondta, az a munka, amit ő csinál, arról szól, hogyan lehet a járvány után egy fenntarthatóbb, minőségi szolgáltatást nyújtó, ugyanakkor a járványhoz hasonló kihívásokra gyorsan és problémamentesen reagáló egészségügyi rendszert kialakítani. Egyértelmű, hogy erről tárgyalni akar a kormány, és a miniszter úr ehhez készít javaslatot. De ennek az előterjesztésnek a célját, szerkezetét nem ismerjük. 

Nem is volt kíváncsi, hogy miért pont egy rendőrminiszter kérdezi az orvosi kamarát? 

A kíváncsiságom mellett van önfegyelmem is. Mióta vírushelyzet van, ötször voltam Pintér Sándornál. Mindig a megadott időpontban nyílt az ajtó, és kijött a miniszter. Ebből következik, hogy neki negyedórára, félórára van beosztva az ideje, és azt tartja. Nincs beszélgetés, ő hív, hogy ezt vagy azt kéri a kamarától, hajlandók vagyunk-e erről írni. 

Nem unja még a reform-koncepciógyártást? A rendszerváltás óta készít már reform-terveket. A mostaniaknak mi értelmét látja? 

Félreérti a helyzetet: mi nem egészségpolitikai koncepciót írunk. A belügyminiszter konkrét témákban kérte az orvosi kamara véleményét. Ehhez viszont „üres papírt” adott, nem volt elvárás a megrendelésben. Nyitott kérdéseket tett fel konkrét ügyekről, például arról, mit gondol az orvostársadalom az ellátórendszerről, a hálapénzről. Szóba nem került, hogy úgy általában az egészségüggyel mint nagy rendszerrel mit kellene csinálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.