2020. május 11., hétfő

FELCSÚT TÖRETLENÜL SZÍVJA FEL A KÖZPÉNZT, DE MÁR ORBÁN MÁSIK KEDVENC KLUBJÁT IS MILLIÁRDOS ÖSSZEGGEL GAZDAGÍTJÁK A CÉGEK

24.HU
Szerzők: BITA DÁNIEL, PETŐ PÉTER
2020.05.11. 


Kilenc év alatt 790 milliárd forint ment az államkassza helyett sportklubokhoz és szövetségekhez. A mostani támogatási időszak újdonsága, hogy a Felcsút mellett immáron a Fehérvár is milliárdos összeget gyűjtött egy év alatt.

Kilenc év alatt 790,3 milliárd forintot gyűjtöttek össze a szövetségek és a sportegyesületek a nyereséges cégek társasági adójából – derül ki azokból a válaszokból, amelyeket a hat kedvezményezett sportág szövetsége adott a 24.hu kérdésére. Tavaly ilyenkor 658 milliárd taotámogatásról számoltunk be, az összeg tehát 132 milliárd forinttal nőtt egy év alatt, igaz, ennek alig több mint a fele „friss pénz”, a 2019/2020-as idényre eddig 70,8 milliárd forint felhasználását jelentették a sportszövetségek, azaz majdnem ugyanennyivel nőtt a korábbi évek számláinak értéke. Ez nem újdonság, régóta megfigyelhető, hogy az összeg évekre visszamenőleg gyarapodik – ami azt jelenti, hogy az idei bevétel is biztosan több lesz végül az említett 70,8 milliárd forintnál.

Gyanítható, hogy főleg a futballtao összege fog még emelkedni, az április végén rendelkezésünkre bocsátott adatok ugyanis azt a 2011 óta példátlan helyzetet rögzítik, hogy kézilabdára többet áldoztak a vállalkozások, mint labdarúgásra:
- a kéziszövetség 20,4,
- a Csányi Sándor elnökölte Magyar Labdarúgó Szövetség 19,4 milliárd forint lehívásáról számolt be erre az időszakra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.