2020. május 13., szerda

MÁR NYÍLTAN A KÍNAI PÉLDÁT KÖVETVE EINSTANDOLNAK ORBÁNÉK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.05.13.


„Einstand” – röviden, de velősen ezzel jellemezte Mellár Tamás a kormány legújabb, a települési önkormányzatokat ellehetetleníteni szándékozó tervét, amellyel különleges gazdasági övezetté nyilvánítanák az 5 milliárd forint feletti összértékű beruházásokat, azokat a megyei önkormányzatok hatáskörébe adva, elszednének egy sor igazgatási és pénzügyi eszközt a településektől. „A szándékuk az, hogy ne legyen semmilyen mozgástere az ellenzéki irányítású települések vezetőinek” – szögezte le a közgazdász, parlamenti képviselő, aki szerint ez a kínai módszer átvétele. „Igaz, a végjátékban általános, hogy mindent bevetnek, mindenhez odakapnak és semmilyen ár sem drága” – mutatott rá. Botka László szegedi polgármester szerint, „elképesztő és felháborító” a terv. A Szabad Városok Szövetsége már fogalmazza a közleményét.

Egészen elképesztő tervvel állt elő a kormány. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesre leosztva a nemes feladatot: mikor máskor, mint éjjel, törvényjavaslat-tervezetet nyújtottak be az Országgyűlésben „A különleges gazdasági övezetekről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról” címmel. A benne foglaltak jócskán megemelték tétet a 128/2020. (IV. 17.) kormányrendelethez képest, akkor ugyanis még csak a 100 milliárd forint feletti beruházásoknak terepet adó területeket „nyúlták le”, azaz vonták az állam felügyelete alá, ám ezúttal az alsó határt 5 milliárd forintban állapították meg. Az állam ezúttal a Fidesz által irányított megyei önkormányzatokat jelenti.

Mindent egy csapásra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.