2020. május 12., kedd

MERKELY BÉLA: TÖBB MINT 8 EZER PCR-VIZSGÁLATBÓL KETTŐ LETT POZITÍV

24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2020.05.12.


8744 fő tesztelése történt meg eddig, és a kiválasztottak közel fele, 49,2 százaléka részt vett már a vizsgálaton– ismertette a négy orvosegyetem által szervezett országos koronavírus-tesztelési program részeredményeit Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora hozzátette:

8276 orr- és szájgarat-mintavételen alapuló PCR-vizsgálatot végeztek el május 1. óta, és 
ezekből mindössze kettő lett pozitív.

Ha ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor ez alapján úgy lehetne becsülni, hogy a 14 éven felüli, nem idősotthonban vagy húsz fősnél nagyobb intézményben élő magyar lakosok körében 243 és 7230 közötti az aktív fertőzöttek száma – ismertette a rektor. (A hivatalos kormányzati adatok szerint eddig összesen 3313-an fertőződtek meg, az aktív esetek száma 1881.)

Az első 1524 antitest vizsgálati mintán kilenc eredmény lett pozitív, ők tehát már átestek a betegségen. Ez rendkívül alacsony, mindössze 0,6 százalékos átfertőzöttséget jelent.

A kiválasztott 17 778 ember majdnem felét sikerült eddig letesztelni. 2607-en jelezték, hogy nem szeretnének részt venni a tesztelésen (14,7 százalék), 1875 emberrel pedig nem sikerült felvenni a kapcsolatot. Merkely Béla hangsúlyozta, a vizsgálat akkor lesz eredményes, ha legalább 10500-an részt vesznek a május 15-éig tartó tesztelésen. A rektor szerint az előzetes eredményekből az látszik, hogy az idejekorán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, tömeges fertőzés nem lépett fel, nyájimmunitás sincs, és intézményi fertőzések teszik ki az esetek egy szignifikáns részét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.