2020. május 6., szerda

NAGY KÉRDÉS, TUDOTT-E ORBÁN ÉS VARGA KÁSLER KÖRLEVELÉRŐL

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.05.06.


„Teljes káosz alakult ki az egészségügyben az elmúlt napokban a szakrendelések, a háziorvosi rendelők és a fogászatok újranyitása körül, de ennél is nagyobb baj, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, csak találgatunk, tapogatódzunk, márpedig az alapvető feltétel – ahogy például az osztrákoknál vagy a németeknél látjuk – a hiteles, korrekt, mindenre kiterjedő nyilvános tájékoztatás” – jellemezte a helyzetet a Hírklikk megkeresésére Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsadója. Hozzátette: „de hát tudjuk, hogy az információ maga a hatalom, és Orbán nem fogja kiengedni a kezéből azt”. Az nem világos, hogy Kásler a saját szakállára cselekedett-e vagy sem, de a jelek arra mutatnak, hogy már hatalmi berkekben is elégtelennek látják a miniszter és társai teljesítményét.

„Rég láttam az egészségügyet ennyire áttekinthetetlennek, zavarosnak, sem orvos, sem beteg nem igazodik el ebben a meghirdetett újranyitásban” – fogalmazott Kökény Mihály aki szerint egyszerűen nem világos, hogy milyen szabályok mentén indulhat újra az ellátás. A legfőbb problémát – a szakrendeléseknek, a háziorvosoknak, a kórházigazgatóknak – az éjnek idején, elektronikusan szétküldött, nagyon homályosan megfogalmazott miniszteri levél kreálta. A homályt fokozza az is, hogy a tisztifőorvos ugyancsak némileg ellentmondásosan taglalja az újranyitást. Az egyik nap hozzáad, a másik nap elvesz belőle valamit.

Egy körlevél nem jogforrás!


„De különben is, egy körlevél semmilyen módon nem jogforrás!” – szögezte le Kökény. „Kiváltképpen akkor nem, ha az ellátó rendszer egészét, a betegek sorsát érinti, ekkor nyilvános jogszabályban kell kihirdetni a kötelezettségeket, teendőket” – fűzte hozzá. Feltette a kérdést: ha meg tudják csinálni, hogy naponta X számú rendeletet közzétesznek a Magyar Közlönyben, akkor miért nem tették közzé ezt jogszabályként? Miért egy nehezen értelmezhető, az éj leple alatt, elektronikusan szétküldött körlevélben kell tájékoztatni az érintetteket?”

Gondolja, hogy Kásler Miklós a saját szakállára tette ezt? Hogy, mint egy elszabadult hajóágyú, a kormányfő, a többi kormánytag, sőt, az operatív törzs tudta nélkül intézkedett ilyen módon? – tettük fel a kérdést. „A választ erre nem tudom, de azt látom, hogy soha nem volt ennyire inkompetens az államigazgatás, azt pedig tudom, hogy az EMMI-ből is már rég elmentek a jó szakemberek” – mondta. Mint kifejtette: „maradt a lojális klientúra, a feltehetően sokszor szakértelem nélküli, felkapaszkodó hatalomtechnikusok”. Kökény szerint, egyébként még az sem kizárt, hogy Kásler környezetéből találta ki valaki, hogy egyszerű kommunikációs formaként küldözgessen a miniszter utasításokat éjszaka, elektronikus levelekben.

„Nagy kérdés persze, hogy mit szól ehhez az igazságügyi tárca és a Miniszterelnöki Hivatal, amelyeknek koordinálni kellene az ilyen lépéseket” – vetette fel a volt miniszter. Mint mondja, az sem világos, vajon az ilyen utasítások megfordulnak-e az operatív törzsben. A maga részéről, elképzelhetőnek tartja, hogy csak annyiban foglalkoznak az operatív törzsben vele, hogy eldöntött tény, miszerint május 4-től indulhat majd újra a szakrendelés, a fogászati ellátás és a háziorvosi rendszer, ám a részletek a számukra sem voltak ismertek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.