2020. május 15., péntek

ORBÁN ÚTJA AZ ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKTŐL A VALÓDI ÖSSZEESKÜVÉSEKIG

444.HU
Szerző: haszanz
2020.05.15.


...11 éve, 2009. november 10-én Orbán Viktor beszédet mondott a „Helyünk a világban” című könyv bemutatóján. Megismételhetetlen alkalom volt, abban a körben együtt újra már biztosan nem állnak ki közösen a nyilvánosság elé, a könyv szerzőinek (Csaba László - Jeszenszky Géza - Martonyi János) kétharmada azóta Orbán erős kritikusa lett, Martonyi János pedig visszavonult a politikától. 

Orbán itt még - a szerzőkre hivatkozva - a magyar közgondolkodás két veszélyes szélsősége egyikeként említette „a világ összefogott a magyarok ellen” szemléletet.

A szerzők álláspontját osztva Orbán szerint két szemléletet említett. Az egyik az, ami „a magyar történelemben csak a bajokat, a kudarcokat és a csapásokat veszi észre úgy beállítva, minthogyha valami elkerülhetetlen végzete lenne a magyaroknak, vagyis minthogyha a világ összefogott volna ellene.

Ezt szokták összeesküvés-elméletnek is nevezni, ami nem jelenti azt, hogy azokat, akik az összeesküvés-elméletben szenvednek, ne üldözhetnék, és azok ellen ne esküdhetnének össze természetesen. De mégis talán, mint történelemszemlélet, ez a fajta »ellenünk van az egész világ« és ez szükségszerűen, sőt sorsszerűen van így, ez a gondolat kétségkívül torzító hatású, ráadásul restségre sarkall, mert ha így van, akkor mi a fészkes fenének kellene apró részletkérdések megértésével bíbelődnünk.

A másik szélsőség, amit a közgondolkodásban Trianon kapcsán a szerzők megemlítenek, egy klasszikus mondatban is össze tudom már foglalni – a baloldal érdemeit sem szabad elvitatni –, úgy hangzik, hogy «merjünk kicsik lenni!»” - mondta a Fidesz elnöke 2009 őszén.

Az ekkor már a 2010-es választások biztos győztesének látszó Orbán tanulságként azt szűrte le, hogy „kétségkívül mind a két szélsőség, illetve az ebből levezetett külpolitika csak és kizárólag zsákutcába vezethet bennünket, mert mind a kettő elfordul a valóságtól, elfordul az emberektől, és elfordul a józan észtől is. Elfordul az emberektől ez a két gondolkodásmód azért, mert az egyik azt mondja, hogy adjátok föl önmagatokat, próbáljatok mássá válni vagy másnak látszani, mint amik vagytok. És az is elfordul az emberektől, aki azt mondja nekik, hogy mindenki összeesküdött ellenetek, nincs semmi esélyetek a végzettel szemben. Ha ma úgy érezzük, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a magyarság nem találja a helyét a világban, akkor elsősorban ezt a két szélsőséges szemléletet és a rájuk épülő politikát kell az okok között első helyen említeni.” 

A Nyugat félreismerte a magyar kommunistákat

Erről az alapról indulva 2020-ra Orbánnak sikerült megalkotni azt az új világszemléletet, hogy ugyan a világ továbbra is nagy összeesküvésben van a magyarok ellen, de Orbán vezetésével a magyarok nem hagyják magukat.

Ennek a magja már a 2009-es beszédben is ott volt: „az utóbbi évszázadban Magyarországon (…) hagytuk, hogy mások jelöljék ki a helyünket a világban. (…) Az önfeladás politikája eleve lemond arról, hogy maga jelölje ki a helyét. Az összeesküvés-elméleteket gyártó balsors-szemlélet pedig szintén abból indul ki, hogy a helyünket mások már úgyis kijelölték. (…) Az ember azonban, legalábbis én hiszek ebben, józan ésszel azt is választhatja, hogy vállalva magát, tiszteletben tartva másokat, kiáll a saját érdekei mellett, és becsülettel megküzd azokért.” ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.