2020. május 19., kedd

SPIRÓ GYÖRGY: FÖLÖSLEGES HANDABANDA

MAGYAR NARANCS / SORKÖZ
Szerző: SPIRÓ GYÖRGY
2020.05.19.


Az első világháború nem 1918-ig tartott, hanem 1920-ig.

Az intervenciósok és a szovjetek közötti háborúnak – ami polgárháború is volt egyben – éppen száz éve lett vége. Aszályos év követte, amely a termékeny Volga-vidéken 30 millió ember éhhalálával fenyegetett. A jelentős író, Vlagyimir Korolenko „mesterséges éhínségnek” nevezte, szemben a korábbi éhínségekkel, amelyeket a természet és nem az ember idézett elő, ugyanis a parasztokat annyira kizsigerelte a polgárháborúban győztes szovjet rendszer, hogy nem maradt mivel és kivel megművelni a földet.

A Mezőgazdasági Szövetségben számoltak be a bajról a Volga-vidékiek. Szergej Prokopovics közgazdász és felesége, Jelena Kuszkova a szörnyű hírek hallatán állampolgári kezdeményezést indítottak a tragédia elhárítására. Közvetítőnek Makszim Gorkijt kérték fel, aki 1921. június 29-én sürgősen értesítette a Politikai Bizottságot. Azok nem kapkodták el a dolgot, július 21-én hagyták jóvá, hogy az éhezők megsegítésére 73 fős szervezetet alapítsanak (POMGOL – Pomoscs Golodajuscsim, Segély az Éhe­zők­nek) Lev Kamenyev vezetésével, helyettese Alekszej Rikov, tiszteletbeli elnöke Korolenko. A kormány részéről tizenketten voltak benne, például a liberálisabb Litvinov és Lunacsarszkij...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.