2020. május 5., kedd

SZEMBEN EURÓPÁVAL – ELUTASÍTOTTÁK AZ ISZTAMBULI EGYEZMÉNYT - AZ ELLENZÉK DEMONSTRÁCIÓVAL TILTAKOZOTT A SZAVAZÁS ELLEN

NÉPSZAVA 
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2020.05.05.


115 igen, 35 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés a KDNP politikai nyilatkozatát a családon belüli erőszak áldozatait, de különösen a bántalmazott nőket védelmezni hivatott Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás elutasításáról.

Bár az Orbán-kormány 2014-ben maga is aláírta a dokumentumot, a parlament máig nem ratifikálta azt és az utóbbi években a kormánypártok részéről egyre inkább politikai támadások célpontjává vált, mint a „gender ideológia” terjesztésének egyik eszköze, melyet elsősorban „sorosista szervezetek” támogatnak. 

A KDNP hétfőn nyújtotta be a nyilatkozattervezetet és a kormánytöbbség egy nap alatt át is verte az Országgyűlésen a róla folytatott vitát és a szavazást. A kormánypártok azóta sem adtak magyarázatot arra, miért volt szükség magára a nyilatkozatra és miért kellett ilyen gyorsan elfogadni azt. A szavazás alatt az ellenzék női képviselői feliratokat mutattak fel, amiért a levezető elnök büntetést helyezett kilátásba.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.