2020. június 17., szerda

A TŰZIJÁTÉK ÉS A SZENT ISTVÁN-FESZTIVÁL ISMÉT BELOBBANTHATJA A JÁRVÁNYT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.06.17.


„Hogyan tudja a kormány garantálni a szükséges szociális távolságtartást az augusztus 20-i tűzijáték és a többnapos fesztivál alatt?” – teszi fel a kérdést Falus Ferenc, aki szerint azt sem tudják majd elérni, hogy mindenki valóban viselje a maszkot, ráadásul a védelmet biztosító módon, azaz szabályosan. „Láttuk, hogy a Magyar Kupa döntőjében, a fociszurkolók hogyan viselkedtek” – fűzte hozzá. A tömegrendezvények nagyon veszélyesek, az USA-ban is a tüntetések után robbant be ismét a járvány, ahogy Madridban is a március 8-i nőnapi demonstrációt követően. Ráadásul azt sem lehet megmondani, hogy mikor jön a pandémia második hulláma. Kínában már a küszöbön áll, ha át nem lépte azt.

Miközben idehaza minden jel szerint lassan kifelé tartunk a koronavírus-járványból (legalábbis annak első hullámából), a világ több pontján újra elkezdett romlani a helyzet. Köztök Kínában, ahol megjelent a második hullám, amelynek nyomán Peking súlyosabb fokozatúvá nyilvánította a kockázatot, ismét bezárta az iskolákat, felkérte az embereket, hogy újra dolgozzanak távmunkában – jelentették a hírügynökségek. A hatóságok közlése szerint, újabb 58 új fertőzöttet regisztráltak (ezzel egy hét alatt 137 új esetet). A hullám egyébként ismét egy piacról indult ki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.