2020. június 2., kedd

AZ ÉGŐ KANÓCRA ÖNTÖTTEK EGY HORDÓ OLAJAT AZ USA-BAN

HVG
Szerző: hvg.hu
2020.06.02.


Az amerikai társadalom már George Floyd halála előtt is robbanásközeli állapotban volt a koronavírus okozta válság miatt, az afroamerikai férfi megölése pedig úgy tűnik, hogy az utolsó lökést adta meg az elégedetlenkedő tömegnek. De mi vezetett idáig?


„Az egyik emberem odajött hozzám, és azt mondta: Elnök úr, megpróbálták elkapni Oroszországgal, de az nem igazán működött. Nem jártak sikerrel. Aztán az alkotmányos felelősségre vonás volt a kacsa. Ez pedig most az új kacsájuk” – mondta Donald Trump amerikai elnök február végén a koronavírusra utalva.

A világ első számú hatalmának vezetője sokáig azt hangoztatta, hogy a koronavírus-válság csak a politikai ellenfeleinek, a demokratáknak a hoaxa. Ennek megfelelően sokáig késlekedett is a megfelelő lépések meghozatalával, lényegében csak a határokat zárta le a kínaiak előtt – ám ekkora már az USA-ban volt a kórokozó, így ez a lépés önmagában szinte semmit sem ért. „Jól vagyunk. Az országunk is jól van” – vonta le mindenesetre akkor a következtetéseket Trump...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.