2020. június 25., csütörtök

FRAKTÁLOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.06.25.


Varga Judit talán az igazságügyi miniszteri hivatalából fakadóan kijelentette, hogy az igazság mindig győzedelmeskedik, és ettől olyan lett, mint egy partizán, hős szabadságharcos vagy dakota törzsfőnök. Varga Judit ezt a bölcsességet a tágas Európának mondta, sőt, a még szellősebb nagyvilágnak arra bizonyságul, hogy na, ugye, diktatúrát kiáltottak, és még csak Recsk sem nyílt újra, másféle lágerek sincsenek, mert Varga Judit a jelek szerint nem ismeri a lélek szabadságát. Ezért nem beszélt mondjuk Indexről, SZFE-ről, hogy csak egy hét gyalulásait említsük, és ne nézzünk el mélyebbre az időben.

Midőn tanulmányoztam a szöveget, amit az igazságügyis elővett magából Orbán és a rendszere védelmében elferdítve a valóságot, mint a fekete luk a teret, akkor vele párhuzamosan a másik fülemben meg Kovács levelező dörömbölt, hogy mindenki kérjen bocsánatot és essen térdre a NER előtt, vagy hasra. Sőt, kicsit messzebbről beszüremkedett Szijjártó rikácsolása is, midőn a nagyköveteknek osztja a körmöst, és ekkor jutottak eszembe a fraktálok, amiket például akkor is tanulmányozhatunk, ha kinyílik egy pitypang. És a NER elitjére nézve is ezek szerint, amint kiderült.

A fraktálok bonyolult egy dolgok, elméleti fizikusok vagy óvodások szoktak játszódni velük, mert egyrészt csudálatosak, másfelől titkokkal teliek. Ami a halandónak föltűnik belőlük, az a hasonlóság és az ismétlődés, hogy a kicsiben benne van a nagy, a nagyban a kicsi, a végtelen egyformaság és ismétlődés. A fraktálok lehetővé teszik, hogy matematikai modellt készítsünk egy város jövőjéről, esetleg egy járvány lefolyásáról, amennyire szépek ezek, annyira félelmetesek is, de megadják azt a lehetőséget, hogy a társadalom folyamatait a természettudomány eszközeivel írjuk le, ilyenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.