2020. június 20., szombat

HALÁLOSAN KOMOLY JÁTÉK - KOLTAI RÓBERT A SZENVEDÉLYEK ÁRTALMAIRÓL ÉS SZÉPSÉGEIRŐL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SÁNDOR ZSUZSA
2020.06.20.


Minden idők egyik legsikeresebb magyar filmjében, a Sose halunk meg címűben a saját nagybátyját, Gyuszi bácsit alakította, és ő is rendezte a filmet. Akárcsak a Csocsót, a Szambát vagy a Világszámot. Filmjeit csak a mozikban több mint kétmillióan látták. Egyik alapítója volt a legendás kaposvári társulatnak, de már régóta szabadúszó. A színész-rendezőt nemrég a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották.

Ha valaki elsétál majd száz év múlva a Nagymező utcába, és megtalálja az ön lábnyomát a „halhatatlan” művészeké közt, minek örülne? Mi jusson eszébe Koltai Róbertről?

Azt venném szívesen, ha egy pillanatra meghatódna, és aztán nagyot nevetne. Nekem mindig az volt a legfontosabb, hogy így vagy úgy megérintsem a közönséget. A színház számomra a nagy csendek, a nevetés és a sírás ötvözete. Az édesapám a Csepel focicsapatának technikai vezetője volt, tőle tanultam azt is, hogy mennyire fontos a csapat. A saját hivatásomban is jobban érzem magam csapatban, mint egyéni játékosként, még akkor is, ha már hosszú ideje az önálló estektől sem ijedek meg.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagságát a közönség szavazatai alapján nyerte el. Az hiszem, ez a Kossuth-díjnál is többet jelenthet önnek.

Kossuth-díjra többször felterjesztettek, de valahogy mindig lecsúsztam róla. Nem is ragoznám. Viszont a „halhatatlanokra” komoly szakmai grémium jelölt művészeket, akikre a közönség szavazhatott. Amit tőlük kapok, az nekem tényleg sokkal többet ér bárminél. Mindig játszottam komédiákat és drámákat, és játszom ma is. Remélem, ősztől újra műsorra tűzik a Batang felé című darabot, amelyben egy demenciával küzdő öregembert alakítok. A rendezővel, Gaál Ildikóval Demencia kisfilmek címmel rövid spotokat is forgattunk a témáról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.