2020. június 3., szerda

IGOR MATOVIČ TRIANONI BESZÉDE – ELŐSZÖR MAGYAR FORDÍTÁSBAN A KÖRKÉPEN

KÖRKÉP.SK
Szerző: IGOR MATOVIČ
2020.06.03.



Elhangzott, 2020. június 2-án a pozsonyi várban, 100 meghívott felvidéki magyar és a szlovák kormány miniszterei, államtitkárai és az OĽaNO parlamenti képviselői előtt:

Sziasztok, kedves barátaim! (szerk. megj. ezt magyarul mondta.) 


Remélem, hogy a kiejtésem legalább olyan jó volt, mint ahogy a kolléganő (szerk.megj. a műsorvezetőre gondolt) beszél szlovákul. 

Tudják, általában fejből szoktam beszélni, de hajlamos vagyok belegabalyodni, így ma papírra is leírtam. Egyben mindannyiukat nagyon őszintén köszöntök a mai találkozón. És most engedjék meg, hogy felolvassam. 

Köszönöm, hogy elfogadták meghívásomat a trianoni békeszerződés 100 évvel ezelőtti aláírása alkalmából, mely egyben a nemzeti összetartozás napja is önöknek. 

Mai találkozónk oka ugyan a történelem, és az első világháborút követő eseményekre való emlékezés, de a fő célom inkább megformálni a közös kérdéseket a jelenre és a jövőre vonatkozóan, megtalálni a közös víziókat, és a legszélesebb kontextusban megtalálni azokat a válaszokat is, melyek aggasztják a magyarokat, szlovákokat, és Szlovákia más nemzetiségeit. 

A mai találkozó értelme nem az, hogy a történelmi összefüggéseket boncolgassuk és hogy aprólékosan azt vizsgáljuk, ki, kinek, mikor csinált rosszat. Tudjuk jól, hogy a 20. század egész Európára nézve szenvedést hozott, így a szlovákoknak és a magyaroknak is. Emberi szempontból teljesen értem, hogy a trianoni döntéssel kapcsolatban sokan a mai napig szomorúságot és bánatot éreznek. Ugyanakkor hiszem, hogy önök is tudatosítják, hogy Trianon olyan történelmi folyamatok eredménye volt, melyek során a magyar elit sok hibát vétett, és több rosszul időzített lépést tett. 

Ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy ami az egyiknek veszteséget és igazságtalanságot jelentett, az másoknak esélyt és lehetőséget hozott. 

Azt gondolom, hogy a történelmi Magyarország a miénk is volt. A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek mellett együtt harcoltak a török hódítás ellen. A magyar királyok nemcsak a magyarok életéről és sorsáról döntöttek, hanem a szlovákokéról és mindenkiről, akik a történelmi Magyarország területén éltek. 

Ezen uralkodók zászlaja alatt évszázadokon át együtt harcoltak a szlovákok és a magyarok. A mai szlovákiai városok a magyar királyoktól kaptak privilégiumokat, a földesuraktól szabadságot, és fejlődhettek egyfajta helyi demokrácia keretén belül. 

Legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak. És Korvin Mátyás leszármazottai az akkori idők francia, német, osztrák nemesi családjaihoz is tartoztak. 

De hagyjuk a történelmet a történészekre, mi összpontosítsunk napjaink kihívásaira, mindennapi életünkre és gyermekeink jövőjére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.