2020. június 2., kedd

NEM KAPOK LEVEGŐT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.06.02.


„Nem kapok levegőt” – kiáltotta utolsó szavaival George Floyd, miközben a rendőr a nyakán térdepelt. És most ezt kiáltja az Egyesült Államok lakosainak egy jelentős része, tüntetve a rasszista, kirekesztő hatalom, és most már elsősorban az elnök, Donald Trump ellen.

Nem kapok levegőt, mondhatnánk már itthon is, és nem a koronavírus okozta levegő hiánya miatt. Igaz, nem térdel senki a nyakára senkinek, és nincs is olyan őrült elnökünk, mint az amerikaiaknak, de a hatalom itt még elnyomóbb, még kevésbé érdekli a valóságos többség véleménye; csak azzal törődik, hogy elszívja a levegőt az olyanok elől, akik nem az ő politikáját támogatják.

Nem kapunk levegőt, de az ország urainak nincs miért izgulniuk: legfeljebb egy Magyarországon futballozó fekete focista írja rá alsó mezére, hogy igazságot George Floydnak. Nem lesz egyetlen játékos sem, aki magára öltene egy olyan mezt, amelyre az lenne írva: igazságot a gyöngyöspatai szegregált cigányoknak. Nem lesz egyetlen fehér tiltakozó, aki üzenne a kormánynak: ne büntessen majd’ egymillió forintra embereket csak azért, mert dudálni mertek – tiltakozásul...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.